Éveink csak múló pillanatok,
tükörbe nézünk, arcunk változik,
ki vagyok én, jön a kérdés,
mert a kor itt ólálkodik.

Mint egy parttalan folyó,
az idő úgy sodor tova,
mi kapaszkodva múltunkba,
érezzük milyen mostoha.

Éveink elillannak,
itt maradnak terveink,
sorsunk árnyékként követ,
és csak gyűlnek terheink.

Tükörbe nézve kérdezzük,
én csak ennyi vagyok?
Ez nem lehet, ez kevés,
mást mutassatok!

És akkor meglátod az embert,
ki mindig változik,
és történjen vele bármi,
küzd és a jóról álmodik.

TM