szo 11/04/23
Kovácsné Lívia
Mohón csókolnám a szádat,
kívánom,
hogy érezzem újra a vágyad!
Kívánom,
hogy bennem éledj újra,
hogy érezzelek újra és újra.
Boldogságra vágytunk mind a ketten,
és ezt megéltük együtt már édesen,
és miénk volt a végtelen!
Erre vágyom azóta minden percben,
átélni veled a lehetetlent,
a gyönyör legfelsőbb fokát,
|
szo 11/04/23
Kovácsné Lívia
Őszi szél borzolja a hajamat szét,
langyos a napsugár,
már nem forró a lég.
Jönnek az őszi viharok,
hűvösek már a hajnalok.
Az ősz varázslatos színeiben gyönyörködhetünk,
olyan, mint mikor vöröset, sárgát, barnát összekevertünk.
Már érezzük az őszi szél hűvös leheletét,
az eső áztatta fák levelei hullanak,
|
szo 11/04/23
Dáma Lovag Erdő...
Én láttam elbukásod
Ó, szent FORRADALOM!
Még fiatal voltam, de elmondhatom,
Értettem minden jajszavát.
Láttam a menekülök áradatát,
S láttam a szenvedő anyát, apát,
Ki siratta távozó hős lányát, fiát.
Ó, mily keserű éveket zártam a szívembe!
|
szo 11/04/23
Dáma Lovag Erdő...
Ó, szent Forradalom
Kérész életű virága,
Érted sír a lelkem,
Érted vagyok gyászba'.
Gyászban, feketébe'
Kis magyar hős népe,
Tankok áradatával
Forradalmad legyőzve.
Legyőzve, de nem eltiporva!
Jön még ünnep a magyarra!
Mikor felemeli ismét fejét,
Azt mondja, most már elég!
|
p 11/03/23
Kovácsné Lívia
Szél viszi messzire az én sóhajom,
veled szeretnék boldog lenni,
ez az óhajom.
Szellő szárnyán üzenem tenéked,
rád várok, kedvesem,
ugye érzed?
Jöjj hozzám,
siess drágám,
ne várjalak hiába,
repüljük a szellő szárnyán
egy csodálatos világba.
2023. november 3.
|
p 11/03/23
Kovácsné Lívia
Álmodtam egy csodálatos, szép világot,
hol a réteken mindenki szedhet csodaszép virágot.
Ahol nincs fájdalom, bánat,
ahol beteljesülnek a vágyak,
és senki senkinek nem árthat.
Álmodtam egy csodaszép világot,
ahol mindig mosolygós arcokat látok,
öröm legyen az arcokon,
friss, tiszta levegő tóduljon be az ablakon.
|
Ujjak táncolnak kifeszített utakon.
Idézik halkan a zenecsodát.
Harcol a lélek. Megyek virágos dalban.
..
Csapdák csábító varázsából üldözött
szolga mutatja, a sok arc, együtt,
Igaz, de külön hazug mindegyik napja.
..
A falon a lyuk bizony sokszor érdekes.
Látod a tilost. Borzadsz, amit látsz,
|
A versírás már, megszakított egy régi
öreg vágyverset. Szomor’ mindenki.
Virágos temetőben hosszú a menet.
.
Temet ma minden ember lassú verseket.
Édesanyám nem, nem mehettél el!
Látom a mozdulásod, intő kezedet.
.
Édesapámat, ha keresem, jobban fúj
|
cs 11/02/23
Kovácsné Lívia
Ülök az itthoni csendben,
a csonkig égett gyertyákat elmerengve nézem,
és elhunyt drága szeretteimre emlékezem.
Ők már oly messze vannak tőlem,
de az emlékük itt él ma is velem.
A gyertya most értük égett,
hisz míg éltek, szívük engem féltett,
nem felejtem el őket soha,
ha velem lehetnének, de jó volna!
Tudom, vigyáztok rám fentről is,
|
cs 11/02/23
Dáma Lovag Erdő...
Ember! Te Isten teremtménye!
Nézz fel, nézz az égre!
Nézd milyen tiszta, békés az égbolt,
Ragyog a napsugár, ne vess rá béklyót.
Béke van, szeretet a szívekben,
Ne oltsd ki fegyverrel belőle!
Bízzál magadban, ne a fegyverekben,
Békéért könyörgök, Hatalmasok, szívetekbe!
|
cs 11/02/23
Dáma Lovag Erdő...
/Halottak napján/
Az est fekete fátyolt terít
Az ég boltozatján
Fogyó Hold egyre halovány
A csend átkarol a néma estben
Milló gyertya fénye lebben
Emlékezés útját járva
Elveszett szeretteinkre rátalálva
Isten velünk van e csendben
Vigaszt nyújt a végtelenben
Virágillatot lenget a szellő
Mikor az est észrevétlen eljő
|
sze 11/01/23
Kovácsné Lívia
Mindenhol téged várlak,
kereslek, kutatlak én,
elvetélt könnyeim szobámban
gurulnak szerteszét.
Fájdalmas néma üvöltésem senki,
de senki sem hallja,
bennragadt a sikoly mélyen
a torkomban.
Ugye nem volt minden hiába,
szívem a válaszodat oly nagyon várja.
Álmaimba menekülök,
hol végre meglellek,
|
sze 11/01/23
Kovácsné Lívia
Kereslek kedvesem az éj sötétjében s az égen,
én megtaláltalak a halvány holdsugárban,
mely az ablakomon beosont,
és mint a tollpihe, oly puhán átkarolt.
Átkarolt, hozzám bújt, suttogott,
s én behunyt szemmel,
vágyaimmal harcolva éreztem kezed bársonyát,
szíved dobbanását.
Úgy éreztem, velem vagy ezen az éjszakán,
hogy nem álmodom,
|
(Halottaink emlékére)
Este, mikor a gyertyák csendben égnek,
lelkünk lágy húrjai másokért zenélnek.
Tárd ki hát a szíved, és nyiss a mának,
és ne adj esélyt most az elmúlásnak.
Ma végtelen az éj örök, hű szerelme,
miénk lesz ma este a jó tündérek lelke.
Bánatos a mosoly, de csupa-csupa jóság,
nem vendég ma nálunk a földi valóság.
|
Mivé legyek,
ha üldöz a kétség,
mivé legyek,
ha ordít a fáj?
Gyermekszívemben
diadal dúl,
s Anyám bölcsőmet
már nem ringatá.
Kétkedve várom
a hűs, őszi reggelt,
itt lakik bennem
a bánat, ki társ,
félek kinyitni
ablakát szememnek,
redőnyt húz rá
a csend, a magány.
|
Hova jöttök keresni engemet?
Nem látjátok, hogy nem itt vagyok?
Elmentem egy szebb s jobb világba,
Nézzétek a csillagot, én amott vagyok.
A gyertya lángja szívetekben égjen!
Nem mécses kell, mely széttörik,
Emlékezzetek a lelki szemetekkel,
s szeressetek, ha nem is vagyok itt.
|
k 10/31/23
Kovácsné Lívia
Temetői csendben halkan lépdelek,
száraz faág a talpam alatt megreccsen.
Krizantém csokrom
Édesanyám sírjára hozom.
Hideg márványváza, melybe virágom teszem,
imára kulcsolva kezem,
némán könnyezem.
Hiányzol jó anyám énnekem, míg élek,
úgy érzem, velem vagy, így nem félek.
Gyertyák égnek, könnyeim hullanak,
|
k 10/31/23
Kovácsné Lívia
Szívemet
vasmarokkal tépi az élet,
szorítja erősen,
olyan, mint egy rám rótt ítélet.
Nincs menekvés, hiába már minden,
szívem elvérzik csendesen.
Úgy érzem, megcsalt a remény,
az élet velem kőkemény.
Vágyálom nekem a boldogság,
egy percre velem volt,
de gyorsan tovaszállt.
Szívemben oly nagy a fájdalom,
|
néma csend és örök, meghitt tisztelet
gyertyák fénye őrzi végső álmotok
lelketek már rég nem érez terheket
de én még mindig veletek álmodok
2023. október 31.
|
negyvenhét éven át mi ketten
együtt jártunk apám sírjához
de három éve már én csendben
csak hozzászoktam a síráshoz
te is elmentél, apu hívott
s én maradtam árván, egyedül
csak a lelkem fájón ordított
akkor is, s most is csak menekül
|