Itt van már az augusztus,
fenn az égen egy felhő sincs,
égetve süt a nap perzselő sugara
a sárgán izzó búzatáblára.
Kis hazánknak csodás földjén
megérett a búza.
Ring a búzakalász a nyári szélben,
táncot jár a pipacs és a búzavirág
a tábla szélében.
Kecsesen ring a pipacs tűzpiros szoknyája,
ahogy táncol a kékszirmú búzavirággal.

Az élet csírája lüktet szívünkben idebent,
és forr bennünk a féktelen élni akarás.
Megélni szerelmet, a múltat és jelent
úgy, ahogy még nem tette azt senki más.

Gyönyörű lelkünk a tétova időben
pillangószárnyon suhan át nesztelen.
S míg millió remény gyúl ifjúi szívünkben,
létünk benne örök, s a szeretet végtelen.

Izgalmas téma minden egyes laikusnak,
vajon, mi lehet a műtő ajtaja mögött?
Vajon megfelel-e minden a valóságnak,
amit régebben láttunk a képernyő előtt?

A gondolatot nagyon gyorsan tett követte,
s eldöntöttem, végére járok a dolognak.
Belebújok én is tehát a kék köpenybe,
s felfedem minden pillanatát a titoknak.

      Amikor felébredt, először nem tudta, hol van. Teljesen elgémberedtek a végtagjai, nem tudta kinyitni a száját, mert fel volt kötve az álla.

Bús, borongós őszi hangulat,
hűvös kézzel lelkemben kutat.
Hová futott el napfényes nyarunk?
Rőt avarágyon lassan ballagunk.

Messze szálló ökörnyál
mutatja, ha a pók útra kél,
elviszi új hazába,
új tájra az őszi szél.

Hajnali harmatgyöngyök,
szivárványt fest rá a nap,
és ez olyan csodaszép,
csak az nem látja, aki vak.

Agancsok csattogása
megtöri a csendet,
szarvasbikák harca és hangja
az egész erdőben zengett.

Pereg az óra, repül az idő, homály fedi emlékeink.
Szép a virág, szép az erdő, de ki öleli gyermekeink?

Ki öleli, ki szereti, ha majd elmegyünk?
Ki csókolja homlokukat, ha már nem leszünk?

Elmegyünk, s ők itt maradnak,
csak emlék leszünk
- semmi több!
S elhitetjük önmagunkkal, tán így örökké élhetünk.

2023. október 11. 

Az Ősz hideg szele lengedez,
Arcomba csapkodja hűs haját,
Még nincs tél, de én már fázom...
Nem ölel senki - át.

Néha még tágra nyitja szemét a Nap,
Sóhajtozik nagyot a réten,
Reggel és este a Köd barátja
Szomorúan néz rá a Csöndre.

Sötét, hűvös az októberi éjszaka,
fázik a muskátli virága.
Sötét fellegek az égen esőt ígérnek,
lassal elered, és az égből éltető
esőcseppeket permeteznek.
Avar alján dértől csúszik reggelente
színesre festett falevél,
bogárkák százainak ez most a menedék.
Október van, visszafordíthatatlanul itt az ősz,
öregszünk mi is,

Átölellek puhán, féltőn,
mint az éjszaka felhői
a feljövő holdnak fényét.
Veled vagyok, vigyázok rád,
féltőn hozzád bújok,
érezd, hogy a szívem dobban
oly hevesen érted.
Vigyáznak ránk az éjszaka fényei,
álmunk nem zavarja senki.
Aludj kedvesem,
édes álmot álmodj,
hogy reggel az őszi nap
boldognak lásson.

Elmúltak a nyári napok,
kergetőznek a falevelek,
lombfúvóval a kezében
tereli a szomszéd gyerek.

Kutyája játszik vele,
rúgja szét, mit összefújt,
közben bőszen megugat
mögötte egy rút varjút.

Mosolyt csal az arcomra,
ahogy figyelem őket,
szép pillanata ez
a késő, langyos ősznek.

Rózsaszín felhők úsznak az égen,
tündérek szállnak virágzó réten,
soha nem esik, mégis zöld minden,
betegség, halál, többé már nincsen.

Álmodhatsz magadnak egy szép világot,
selyemcukorkás boldogságot,
mindent, mi kellene néked,
mindent, ahogy kellene élned.

Mily kórság ette lelkét ennek a világnak,
itt már alszanak az angyalok, hogy nem vigyáznak?
Mi történt az emberrel, miért ilyen balga,
nem tudja, hogy kezében a nagyvilágnak sorsa?
Miért engedi, tűri a Teremtő,
miért nem szól, hogy ember ébresztő!
Önmagadnak ne légy ellensége,
jóra teremtettelek, békességre.

(A gyönyörű magyar könyvek alkotójához)

Gondolatban látom, ahogy munkálkodsz,
Szíved, lelked a könyvben benne,
Hogy örömet szerezz új könyveddel,
Az írókat, költőket így ünnepelve.

S elkészül a mű, kincs minden sora,
Aki kezébe veszi, azt mondja, csoda.
Öröm a szívnek, csoda a léleknek,
A köszönöm szó kevés az embernek.

Őszi tájon veled megyek,
Barnul a dió, s levél pereg.
Fácán rikolt, csibéit hívja,
Nem jön válasz, nagy riadalma.

Fogoly szalad, párját félti,
Megnőttek már az ő csibéi.
Kukorica sárga tenger,
Megérett a cső, törni kell.

Katinak elromlott az autója, és azzal szembesült, hogy bizony reggel busszal kell menni dolgozni. Egész este a menetrendet böngészte, felhívta a barátnőit, akik mind ismertek egy-egy buszsofőrt, és immáron reggel a buszindulás teljes tudatában várt a megállóban.

Szívemben úrrá lett a fájdalom,
miért nem tudok segíteni annak,
akinek szüksége lenne rá oly nagyon!
Gonosz és kíméletlen ez a világ,
szegény embereknek
a megélhetése is gond már.
Szeretnék segíteni,
de nem tudok,
pedig a szívem vérzik érte
oly nagyon.
Éheznek,
hisz a nyugdíj oly kevés,
beosztani nagyon nehéz.

Borzongva, remegve fázik a lélek,
szívemben reszket a vérem,
mégis remélve élek.
Hideg, őszi eső kopog a rideg bádogtetőn,
akire várok oly rég egyszer, talán újra eljön.
Lassan lehullik az utolsó levél is a fákról,
avarszőnyeget fúj az őszi szél a bokrok aljáról.
Itt a hideg, szívem vacog,
kedvesem, ölelj át,