A Föld belsejében, ahol a tündér és az óriás, mint őrző ottmaradt, hatalmas átalakulási folyamatok vették kezdetüket.

Mint veszett kutyák, kik falkába gyűltek,
Úgy zakatol fejemben a gondolat.
Már érett húsom marja az enyészet,
Semmivé tenne pár pillanat alatt.

Hát persze, az élet gyönyörű,
Suttogom magamnak,
És kívánom a valódi, őszinte szépet,
Beintek az ostoba, pökhendi halálnak,
Mikor a veszett ebek épp a húsomba tépnek.

Nem árulta el a titkot,
halkan lépett, szinte úszott.
Messzeségben nyulat látott?
Nesztelenül, némán kúszott.

Száraz a fű, meg-megzizzent,
de a szél neki kedvezett.
Óvatos vadász volt,
fegyelmezett.

Ki csendben fél, és nem áll ki érte,
annak szülőföldje porrá égve.
Nem védi a zászlót, nem szól, nem lát,
siratja elvesztett bátorságát.

De a haza azé, ki mer élni,
ki nem hagyja azt veszni, széttépni.
Bátor szív kell hozzá, tett, akarat,
szeretet és becsület, s te magad.

Behunyom a szemem,
és érzem, itt vagy velem, válladra hajtom őszülő fejem,
te csendben, lágyan átölelsz,
s fülembe súgod, mennyire szeretsz!
Messze vagy, és hiányzol már nagyon,
ezt őszintén megvallhatom!
Várom, hogy újra lássalak,
a két karomba zárjalak!
Szeretlek téged, kedvesem,
nélküled mit sem ér az életem!

Még nem búcsúzom,
még itt vagyok,
szeress, ha még kellek neked,
ha úgy érzed, jó még velem,
ha hiányzom, és vágysz még rám magányos éjszakán!
Még nem búcsúzom,
még itt vagyok,
bár messze vagyok tőled,
nekem te nagyon hiányzol,
hiányod megszokni sosem fogom, nem is akarom!
Süt a nap, és csodálatos szép kék az ég,

A határtalanságon túli létezés idővonalán új csillagképek születnek.

Hozzád simulva oly szép az este,
szívem a szívedet kereste,
boldog volt, mikor meglelte,
örökre magáévá tette,
s betakarta összefonódott testünket az éj leple!
Szívem sohasem feledte,
amint sétáltunk a tejútrendszerben,
kéz a kézben.
Azóta sokszor újra álmodom,
átölel újra a két karom,
én nagyon akarom,

Várlak ma is, pont úgy, mint régen,
ahogy a csillagok világítanak az égen.
Várlak minden nappal és éjjel,
várom,
hogy mellettem legyél minden éjjel,
mikor a szerelem szívünket feszíti széjjel!
Várlak, amíg dobog a szívem,
amíg nyílik a virág a réten,
és csillag ragyog az égen!
Várlak minden percben, veled lenni ebben az életben!

Ülj mellém és hallgasd a csendet. Ez a nyitja minden kikeletnek.

Elmennek, akiket szeretünk,
s utána már nem oly őszintén nevetünk.
Eszünkbe jut majd sok kép,
egy ismerős mosoly, mely oly szép.

Elmennek, akiket szeretünk,
s ez ellen semmit nem tehetünk.
Marad a sok emlék, mikkel kezemben úgy feléd mennék.

Megmarad egy ismerős illat,
mi még a közelséged hitében ringat.

Táska a legvagányabb a kutyus lett, hiszen teljesült a legnagyobb álma.

Táska egy csodálatos kiskutya volt, hatalmas kerek szemekkel.

Lennél-e e gyűrű igaz hordozója,
s hitvesi csókot adnál-e énnekem.
És amikor eljön majd az óra,
fognád-e az Isten előtt kezem.

Lennél-e életem egyetlen meséje,
hol a jó jutalmát valóban elnyeri.
Lennél-e imámnak ájtatos füzére,
mikor az Isten azt csókjával illeti.