h 10/17/22
Dáma Lovag Erdő...
Lenn a déli határszélen
Sűrű erdő rejtekében
Leselkedik rád a veszély!
Susog az erdő, szinte beszél!
Kik zokognak nagy titokban?
Talán gyermek, kit nem véd paplan?
Vagy egy sötét ősi ellen?
Készül, hogy meglepjen!
|
lassan csend borul a tájra
a nap is nyugovóra tér
nem várhatsz itt semmi másra
de az éj csendje elkísér
halkan susognak már a fák
titkokat rejt az éjszaka
az erdő egy álomvilág
csodákra nyíló ablaka
jöjj velem, hív az álomár
elviszlek messze, csak ne félj
elviszlek, hol a csoda vár
hol mesés a sejtelmes éj...
|
míg bátran előtör a föld hűs rejtekéből
kicsi fejét félőn a nap felé fordítja
semmi kétség, nincs bánat eljövetelétől
hisz tavasz hírnöke, mindenki őt áhítja
2022. június 1.
Kép: Pixabay ingyenes képek
|
v 10/16/22
Dáma Lovag Erdő...
(Vincze Ferenchez - férjemhez)
Utolsó könnycsepp arcodon
Utolsó sóhaj, kiért, tudom
Utolsó kézfogás, elengedni fáj
Arcod, szemed megüli a homály
Beszélek hozzád, könnyezel
Nincs hang, mely felemel
Csak egy könnycsepp, mely üzen
Úton vagy már, jó Isten átölel
|
Éjjel
Komor sötétben bolyongott
tapogat, mint világtalan
csak emlékeket foltozott
éji részlet hiánytalan.
Hajnal
Kámforrá vált már a hajnal
szerelmes üzenet helyett
gyűrött és áztatott arccal
hagyott nyikorgó levelet.
Nappal
|
cs 10/13/22
Dáma Lovag Erdő...
Turul madár, turul madár!
Nem ártottál te senkinek
Mégis néha szárnyad, lábad
Törik, zúzzák, verik egyesek
Turul madár, te a magyarság hű madara!
Ne szállj messze, szenvedésed mindenki látja!
Hozz nekünk reménységet!
Béke, szeretet, hit kell a magyarnak!
|
hogyha nekem szárnyam volna
tudom, messzire repülnék
ahol a nap megcsókolna
oda mindig visszatérnék
hogyha nekem szárnyam lenne
nem törődnék már semmivel
elszöknék, s a nap lemenne
élnék az éj rejtelmivel
hogyha nekem szárnyam lenne
nem repülnék, megértettem
szívem végre megpihenne
tudnám, hozzád megérkeztem
|
fázósan bújt össze két kis faág
dércsípte törzsükön sok jégvirág
súlyuk alatt a földig hajolnak
leveleik a ködbe olvadnak
érzik már, az elmúlás közeleg
hullámzik fenn a felhőgörgeteg
fehér fátylát teríti a földre
búcsút int a nyárnak egy időre
2022. március 22.
|
Uralkodik a fájdalom,
hatalmasodik agyamon.
Fel-alá járkál gőgösen,
gyarlóan játszik testemen.
Kötél-táncol idegemen,
kétségbe taszít lelkesen.
Űzi a jó gondolatot,
megkeseríti a napot.
Gyógyír utánad kapkodva,
borogatás az arcomba.
|
Lassan a nyár elköltözik,
pompás színekbe öltözik,
szél ágak közt kócolódik,
mókuscsalád szorgoskodik.
Gyűjtöget makkot s mogyorót,
a kamrájába minden jót,
jöhet most már a zimankó,
a kis mókusnak csuda jó.
Hullanak a falevelek,
fészeklakók dideregnek.
|
cs 10/13/22
Bíróné Marton V...
Kanyargós a Pilisi hegy völgye,
ózondús, szellős a levegője,
ez az otthonunk minden hétvégén,
szemem elé libben egy emlékkép.
"A nagy diófa alatt kicsi ház,
lombját rázza a nagy szüreti láz,"
hasadva ajtót nyit burok zöldje,
s koppannak a diók a tetőre.
|
"Tied lesz a színek egész kavalkádja,"
a háborgó víztükör dús, fodros árja,
tied lesz az ég vörösben fürdő kékje,
a zöldben úszó hegycsúcsok szenvedélye.
Tied lesz a sárga és lila varázsa,
a tűzpiros egyre csak izzó parázsa,
tied lesz az ezüst és szürke meséje,
a csilingelő arany csábos zenéje.
|
A felkelő nappal életre kelsz,
bimbóid nyitod, a fényre figyelsz.
Feletted az ég még oly halovány,
lassan nyújtózol, ha szól csalogány!
Aztán szépen, mosolygva kivirulsz,
ernyőcskéiddel szellőhöz simulsz.
Hagyod, hogy a nap simítsa arcod,
de hallod, kongat lélekharangod.
|
k 10/11/22
Kovácsné Lívia
Újra itt a hajnal, mely bíborköntösét ránk teríti,
és egy szebb, reményekkel teli nappalt hoz el nekünk.
A hajnali csend még itt jár körülöttünk,
és megnyugtató, szép reményt ígér a mának.
A hajnali nap első sugara az augusztusi nyár
megszelídült gyermeke.
Már nem forró, inkább hűvösnek mondanám,
de jól esik ez a hajnali simogató szellő.
|
k 10/11/22
Kovácsné Lívia
A krizantémok sokszínű szirmai
fejüket büszkén tartva köszöntik
a temetők esti csendjét.
Halottaink emlékére
virágdíszbe öltöztetett temetők
borostyánindáival átszőtt sírjai fölött
imádkozunk.
|
k 10/11/22
Dáma Lovag Erdő...
(Hédervár)
Ragyog az őszi napsugár
Hazánk, Árpád ősi fájára
Minden ősz hullajtja levelét alája
Kereszt árnyéka vetül le oldalára
Minden tél elaltatja
Zúgó szél altató dalát fújja
Ősszel nem alszik el örökre
Tavaszok új leveleit festik zöldre
|
egy gomolygó, fehér habfelhőn ülve
nézek a mélyben elterülő rétre
tudom, csak egy lépés, s máris repülve
zuhanhatok le, a csábító mélybe
de jó volna elszállni a vad széllel
szárnyat széttárva, suhanni szabadon
versenyt villogni a tűző napfénnyel
s megpihenni egy távoli havason
|
k 10/11/22
Dáma Lovag Erdő...
Ó, hogy szalad az ősz
Nagyon sok a dolga
Segít neki a nap sugara
Festegeti a tájat színesre
Boldog tőle az ember szíve
Ködök ereszkednek a tájra
Harmatcseppek gyöngyként
Hullnak a pókhálókra
Lábunk alatt levélszőnyeget terítve
Búcsúzik az ősz sietve
S én nem tudok betelni vele
|
h 10/10/22
Kovácsné Lívia
Értünk ragyog sok száz csillag az égen.
Értünk világít a tejút már oly régen.
Értünk szól az éjjeli imádság.
Értünk csordogál a tiszta vízű forrás.
Értünk száll a madárdal hajnaltájt.
Értünk nyílik a sok virág a réten.
Értünk zeng a mennyekben a csodás ének.
Értünk szól az Isten áldása,
mely örök szerelmünk záloga.
|
h 10/10/22
Kovácsné Lívia
Augusztus közepe van és még tűz a nap ránk,
de az esték hűvösek már.
A természet így érzékelteti,
nemsokára itt az ősz.
Hullanak a megsárgult levelek,
és beérett a sok ízletes gyümölcs,
mely télre eltéve majd a nyarat juttatja eszünkbe.
A szőlő fehér és rubinpiros termése,
mint igazgyöngyök egy csodás nő nyakán,
|