Ködös az este,
s a megnyúlt árnyak átkarolták reszkető testem,
egy villanás az égen, és egy csillag földre hullt.
Mosolyod nem láthatom,
a köd nem engedi látnom,
így a szívem vergődik tovább
a múlt szorításában,
mely lassan megfojt.
Nincs kiút, az árnyak győznek,
jön a sötét, elhalványulnak a csillagfények.
Messzire vitt az élet tőlem,
s veszni látom a reményem,
oly távol került a boldogság, túl messzire.
Jössz-e még felém az úton,
láthatom-e mosolyod, nem tudom.
Most minden reménytelen,
könnyem hull, mint a záporeső,
szívem márvány, jéghideg temető.
Ezt adta a Teremtő!
Boldogságom, reményem elveszett,
fáj minden perc,
fáj az elveszett boldogságom.
Már nincs több esélyem,
maradok a vérző szívemmel
és a kalitkába zárt magányommal.

2023. október 19.