Őszi fák közt ballagok
Elkísérnek ők, kicsik s nagyok
Ágaikat nyújtják az ég felé
Sóhajuk a lehullott leveleké

Elsárgult levelek zizzennek lábam alatt
Lassuló lépteimmel visz a gondolat
Fáj ez a magány, s az elszállt idő
Lelkem csendjében a szomorúság nő

A napsugara még a fák közt rám ragyog
De ő is látja, mily magányos vagyok
Minden hallgat, zokog a csend
Szívem a fájdalom szorítja idebent

Az elmúlás gondolatát hozza az ősz nekem
Egy fáradt, utolsó őszt, szelíden
Elmúltak az évek, elfutottak
Köd fátyla takarja el életem

S megyek utamon, kísér a lehullott levél
A múlt fátylából fellebben egy emlék
Egy gesztenye koppan a földre halkan
S szívemben megszólal egy dallam

Ez a dal most velem jön e csendben
Lelkemből már elszáll a magány
Boldog örömmel járok az emlékek útján
S ez a dal a szívemben muzsikál

Mosonmagyaróvár, 2014. október 21.