Gomolygó szürke és fekete felhők
poharából kicsordult az esővíz,
permetként hintve be a szomjas tájat.
Itt az ősz,
mely káprázatos színeivel ad a tájnak
egy csodálatos, különleges bájat.
Az ősz vörösbarna eső áztatta avarján
megcsillan a sok apró gyöngyházfényű esőcsepp,
mely tovább gurulva apró,
majd nagyobb tócsákban összegyűlve
visszaveri a hajnali utcák lámpáinak opálos fényét.
Lassú, lusta léptekkel, ásítozva pirkad a hajnal,
már bizony megrövidült a nappal.
Az eső végeláthatatlanul esik,
az utcák kövezetén csillog az esővíz,
a fák csupasz ágai kapaszkodnak egymásba,
a házak közé berontott süvítve az éjszaki szél,
fütyülve rázza a háztetők cserepeit, redőnyeit.
Az ereszcsatornákon bugyborékolva ömlik
a felgyülemlett esővíz a csatornákba.
Lehullott az utolsó falevél is,
szegényke hiába kapaszkodott,
lefújta az orkánerejű szél.
A város ébredő zaja lassan,
de biztosan elnyomja az esőcseppek
ütemesen doboló dallamát,
mely az égig szállt.
Ébred a világ,
a nedves eső áztatta táj
fázósan didereg az északi szél hideg ölelésében.
Lassan kitisztul az ég,
eláll az eső, a szél,
fehér bárányfelhők adnak új reményt.
A nap sápadt fénye próbálja felszárítani
az eső áztatta tájat.
Új nap, új remény,
reméljük, a tél
nem lesz túl kemény!

2023. október 26.