/1956. emlékére/

A Pesti Srácról még nem írtam én,
Kinek emléke ott szunnyadt a lelkem mélyén.
Ki repített benzines palackot nagy erővel,
Tankok repültek tüzet okádó csővel.

Egy Pesti Srácot ismertem én,
Aki alagsorban lakott Ferencváros mélyén.
Alig volt tizenkét esztendős,
Reggel még élt, este már hős.

Várhatta őt haza anyja, apja,
Testvér nővére, ki élelemért állt sorba.
Hiába kérte, hiába mondta,
Ne menj a Corvin közbe, szűk az utca.

De hiábavaló volt minden szó,
Kezében palack, golyószóró.
Hát így harcolt ő, a Pesti Srác,
Mert szíve szabadságért lüktetett, kiabált.

S most, mikor rá is emlékezem,
Bú és kétség ül szívemen.
Mi lett velünk azóta hős nemzetem,
Hova lett hitünk, hova a kegyelem?

Forradalom után nyomorban éltek,
Lenn az alagsorban szülei, testvérei szegények.
De volt egy remény, nem így lesz mindig,
Ha az igaz forradalmat le is verik.

Hogy ,,MUK", márciusban újra kezdik,
Ha eljön megint ,,Petőfi tavasza".
De nem jött el az a tavasz soha,
Mert a nemzet fejét egyik járomból
Másikba dugta.

S hit nélkül elnémultak a Pesti Srácok,
A nemzet térdre rogyva vár,
Vár egy békében is összekarolásra,
Hol a nemzet értékeiért kiáll.

Kiáll, de egymásra találva
Nem ellenségként senkinek,
Gazdag és szegény összefognak,
Nem szítják egymás ellen a tüzeket.

S nem ropognak most a fegyverek,
Hitet tesznek, békével ünnepelnek.
Felrázzák összefogásra a nemzetet,
Szent hősökre méltón emlékeznek.

Mosonmagyaróvár, 2013. október 21.