/Mosonmagyaróvár, 1956. október 26./

Mintha megint látnám
Régi színben tündökölni,
Ha ötvenhat évet kellett is pihenni,
Nem talált rá azóta senki.

Én most is látom büszkén ragyogni,
Nem csak szürkén szomorkodni,
Megtörve és arcul ütve,
Eldugva padlás mélyébe.

Megint fújnak az őszi szelek,
Kibontotta őt a tisztelet.
Loboghat büszkén kifeszítve,
Mint egykor a hősöket nézve.

Mert előtted zúgott egykor
Géppisztoly, ropogott puska tüze,
De nem ellenségre,
Menekülő, jó szándékú emberekre.

Megszólal a zászló búsan,
Ő látta a sok hőst holtan.
Ő látta föntről, az ellen gázolt vérbe'
De ő csak lobogott fenn kitűzve.

Majd jöttek érte féltő kezek,
Becsavarták, ereklyeként elrejtettek.
Ne lássa a gyalázatot,
A hősök halálát, áldozatot.

Ötvenhat év telt el már azóta,
Hősökért szól a gyásznóta.
Kibontják, hogy úgy lobogjon,
Mint azon a tragikus napon.

Színe azóta már megkopott,
Egy-két golyót ő is kapott.
De szíve most kezd megint élni,
Kibontották, lehet sírni.

De a zászló azt lobogja,
Szomorúan azt sugallja,
Más a szél, ami fúj már,
De a lelke hősökhöz száll.

Feledni soha nem akarok,
Lobogni én már nem tudok.
Búsan hajtom meg fejemet
Az igaz hősök előtt, s emlékezek.

 Mosonmagyaróvár, 2012. október 19.