Ó, vágytam én is oly sok szép csodára,
csókot adni szerelmem ajkára.
Eltelt sok év örömmel,
odaadó szeretettel, fájdalommal, bánattal.
Fáj már mindenem, a lábam régen
nem engedelmeskedik nekem,
ó, ha szárnyam lehetne,
de jó lenne, elrepülhetnék messzire.
Fáj az ízület, sajog a kéz,
egy hagymát összevágni mily nehéz.
Mennék én, de nem tudok,
így itthon maradok.
Megyek, ha visznek,
legyek így boldog,
nekem ez jutott.
Van dolgom itthon is elég,
s ha jól vagyok,
magam körül rendet tartok,
főzök, sütök, mosogatok,
a dédunokával játszom,
nappal festek, olvasok,
éjjelente verset írok.
Nem unatkozom így sohasem,
de hát miért kesergek?
Mindig az kell, ami nincs,
mert arra vágyunk, az a kincs.
Menni szeretnék, menni, menni,
oly jó lenne könyvtárba, múzeumokba elmenni.
Világot látni már csak videón fogok,
ezért már nem is morgok!
Most már könyvtárba, múzeumba sem kell menni,
egy gombnyomás, és a neten ott van már minden!
Mégis erre vágyom,
ez az álmom,
bár tudom, ez már nekem
csak vágyálom.

2023. október 23.