Már nem az vagyok, aki voltam,
Én már el nem gyengülök!
Az élet terhe lehúzta a vállam,
De mégis... hűen cipelem őt!

Farkasokkal kellett szembe néznem,
Démoni erőkkel vívtam csatát,
Fojtogatott mindennap a sírás,
Amikor orvul támadtak reám.

Üzent az élet, kemény levelet írt,
Összeszorított foggal viseltem - a kínt.
A kínt, mely darabokra tépett,
Elzárta előlem a fényt, s erőtlen

Gyenge két kezemmel fohászt kértem én.
Térdre hullva, mint ki "Guillotine"-ra vár,
Úgy vártam széttépetten a Messiást.
Elcsukló hangom remegve szólt:

-"Halld, Uram, eme gyászindulót!"

Néma, hangtalan világ vett körül,
Megszűnt a zaj, semmi nesz...
-"Kísértet járta pokoli lét!
Lelkemet nem adom! Nem adom én!"

Suttogó, rebegő ajkam
Halkan, de kiált, s kiált! 
- "Nem adom magam, te kárhozat!
- "Ne tőlem remélj csodát!"

Dühös énemben viadal dúlt,
Akartam volna az ördöggel - háborút.
S meglett! Megnyertem a csatát.
Fohászom... meghallgatásra talált.

Én már nem az vagyok, aki voltam.
Én már csak csendesen folyó víz vagyok.
Úszom az árral egyedül,
S ahogy kanyarodik a folyó, én meg nem fulladok.

2022. október 22.