A menekülő harcos
Akit úton talált a szél
Szívében a félelem vert tanyát
Ingoványos ösvényen
Hagyta el a hazát
A honvágy húsába vájt
Örömét nem látta senk

  Üldöző fente rá fogát

Már nem tudom van e hazám

Az égről apró fénynyalábokat gyűjtök
Neked, hogy akkor is lássam arcod
a fájdalom sötétségében, amikor

Falevélen topogunk,
ágak között
őszi napsugár figyel

...Mindenkiért egy-egy gyertya égjen...

Az ember embernek adta át.

az idő a századoknak tovább:
védjétek majd a dombos temetőt, 
a házakat, az élet otthonát.
Hajtott az élet, nőtt a temető.

Kapaszkodjunk össze mi, MAGYARERŐSÖK,
keljenek életre a néhai ősök!
Hallgassuk intelmük, mit mondottak sorba!
Enyészet rozsdája múltunk ne rombolja!
Álljunk egymás mellé, egyenes derékkal,
írjunk prózát, verset, tisztító szándékkal.

Kicsi lányka állt a sírnál,
lobogott a gyertyaláng,
értetlen kíváncsisággal
benne csak csodát talált.

575575

Szonett mindenkinek

Magamról mesélek, rólatok szólok,
csak szállunk és lebegünk a kopasz, tar
ágak közt, ajkunkon mégis szól a dal,
csodálnak miket messzi galaxisok.

Emlékezés fájdalmával 
Írom szomorú soraimat
Siratok anyát,apát
Testvéreimet,rokonaimat

Hagyjatok szeretni, őszintén örülni,
sötét fellegek közt újra felderülni.
Versenyre kelni a tompa zúgó széllel,
gyémántként izzani szikrázó napfénnyel.

/Beethoven- Symphony .No.5/Andante-..scherzo/

Feralia... a halottak napja,
Így nevezték a régi Rómában,
Holtak tiszteletének hónapja:
November a keresztény világban.

Megbicsaklott az idő, de meg nem áll,
zsíros barázdák, megbúvó vetések
ölelnek, életet rejt alvó méhed,
e barna fonnyadás most csak tetszhalál.

Már, csak elvétve hallom
az itt maradt madarak énekét,
hűvösödik, s a léthez
igazítja minden az életét.