Fájdalomtól torzult lélekkel,
valahogy vesztettem utamat,
nagy tervek hulltak mocsárba,
ingoványkeze húzta lábaimat.

Az út honnan én elindultam,
az álcaútnak mind két oldala,
hamis képekkel, volt kirakva,
későn döbbentem a valóságra.

Jobb karom, ó még mindig,
munkára részlegesen képes,
ez a magatehetetlen bénaság,
tervek megvalósításában vétkes.

Képzetem, mint félkarú óriás,
dehogyis, én csak törpe vagyok,
hogy jövök ahhoz, hogy siránkozom,
hisz még járok, hallok, látok.

Tán a türelem, mi hiányzik,
mert e gyógyulás, lassúnak tűnik,
így fizikálisan hosszú a pihenés,
de verseim rímeit, bal kezem szerkesztik.

Írta-Varga István-Barcs.