Éva

Nem vigyázott rád az Isten,
messze szöktél drága kincsem,
szép húgocskám, jó testvérem –
sír a lelkem hófehérben.

Csend simul az ablakomra
Szó sem kint, sem bent nem hallható
Elnémult a madár ének
Levél sem rebben, a nap ragyogó

Mikulásnak levelet
Írtatok már, gyerekek?
Hogyha nem, hát sürgősen
Küldjétek el mind többen.

Csak ez a tél ne jött volna,
ezernyi változás a tájon,
elbújt a Nap a hegyek mögé, 
néma a dallam hazámon.

Szállongó hópihék, és csillogó remények!
Adjatok örökhírt, s utat a reménynek.
Egy égi jel, egy pislogó sugár, egy emlék…
Derüljön föl bennünk a régi-régi kép.

Meseország áruháza 
Kapuit szélesre tárta, 
Polcokon vár a sok játék, 
Csupa csodás szép ajándék. 

  Unokatestvérem halálára

Elhervadt már a gyönyörű virágom
Nem virul már, üres az ablakom
Hideg szél furulyán játssza a dalom
A ködbe úszó száraz ágakon

Ütött-kopott kisház, hámló, öreg falak,
Ócska tetején már kíváncsi sugarak
Tekintenek belül, de a semmit látják…
Hamar eltűnnek, s hogy betértek már bánják.

 Marcinak, Sárinak

Télapónak hab szakálla –
alig bírja el az álla.
Orra alatt nagy bajusz,
ha meghúzod, bajba jutsz.

A föld aludni készül
Lombruhájából levetkezett
Ködpára borul a tájra
Csend és némaság mindent befed

„Emeld fel a követ, megtalálsz,
Vágj ketté a fát, ott leszek. „   Holt- tengeri tekercsek

Álmot vennék jutányos áron,
olyat, mit boldog ember álmodott
- átragyogva éji homályon –
reményt egy jobb világból áthozott.

Kórházban hagytalak ma, Kedvesem.
Bizakodva kellett mégis hazamennem.
Ajkadat sem hagyja el  most panasz.
Tudom, megérezném, ha itt maradsz.

/Gyermek vers/

Kedves öreg Mikulás bácsi
Megírom hozzád levelem
Borítékra ráírom nevemet
S pontos címemet

Itten és most kidoboltatik,
Figyeljetek, férfiak, nagyik!
Szerda s szombat, piac napja hív,
minden ember ideváratik!

fekete az égbolt
sűrűvé lett a köd
elfeledem, mi volt
de van, mi összeköt

Hogyan is kelhetnék versenyre veletek –
hisz egyedül vagyok, ti pedig: rengeteg!