Micsoda egy kanyar ó,
s aztán még ez a Pest is!
Az ember hím bárányt lő,
ha egy ilyen útra lep.

Tavasz nyitott, erdőn jártam
Egy hegedűre rátaláltam
Margarétás zöld fű között
Hegedű volt, törött!

Legyen az ünnep mindig belsőségesen
gazdag. Lelkedet ölelje át a
szeretet akkor is, ha nő; vagy férfi vagy.

Jobb kezével jót adott,
ámulatba ejtve, 
balkézről meg nagy pofont, 
melytől földre estem. 

Eljutni hozzád mikor tudok,
látnám milyenek a mozdulatok,
érzékelném közvetlen hangod dallamát,
látnám lépteid kecses járását.

Egymásba kapaszkodó faágak
lombos árnyékában pihenő
fuvallat

Szonett

Karcsú bokákon azok a lágy pihék,
Ráncos arcon is ifjúságot látok,
Összeomolnak köröttem világok,
A tört tekinteted most is azúrkék.

Patkányt fogtam –
szoktam.
Haragudtam:
untam!

Tüzeknek táplálói
vagytok valahányan,
titokzatos lényetek
fénysugár az éjszakában.

Eljött ez a nap, mint minden évben
Hóvirág köszönt szerényen
Női szívet a szeretet boldogítja
Béke öleli át e szép napra

Felbőszült a tavaszi szél,
tép és rángat mindent, mit ér.
Nem nyugszik már napok óta,
légi útját zúgva rója.
 

Az én szívemben minden nap nőnap,
ez a márciusi csak kötelező!
Az élet egyház, hol a nő főpap,
s megvénül a férfi, mire belenő.

Most úgy vagyok, 
hogy nem vagyok,
csak akkor keress,
ha fénybe olvadok.

Bizonytalan létben,
Kenyértelen mában,
Ezrek fuldokolva
Küzdenek az árral.

Itt a tavasz, itt a tavasz,
bújócskázik az ég alatt,
ébred a föld minden útja,
a dalokat szellő fújja.

Kétszáz éves arany, s meg sem tört a fénye,
nemes ragyogás az ő legfőbb erénye.
Magyarok nagy kincse világol a múltból,

Ablakomnál csivitelnek
Mi baja a cinegéknek?
Fészek üres, új a foglaló!
Ki lesz benne a fészek lakó?

Fekete hóvirág nyílik a szívemen,
fekete tavaszon bús hangon sír nekem.
Éjenként araszolt – holdvilág nevelte,
könnyeim itatták, bánatom etette.