Úgy bizony nekem sokszor csak,
a csupasz lerágott csont maradt,
majd szedegethettem, így a mások
által kidobott virágot, mi elhervadt.

Galádok, kik csak így gondolnak rám,
égbolt ében kupolája, fényekkel díszített,
így csodás képet, figurákat, varázsolhat,
minden gonoszság és a sötétség felett.

Azonban homályossá válhat, az igaz kép,
kúszó szövevénnyé, válnak a szavak,
zavart tekintetekkel majd rád merednek,
megpróbálják elhitetni veled, az ő igazukat.

További árkok ásása helyett, tán lehetne,
befele fordulva, végezni egy önismeretet,
majd kellő alázattal, elismerni mások sikereit,
úgy lehetne próbálni, és adni egy kis szeretetet.

Odvas fának is van kincse, keresd meg mi az,
mert oda bent, lakhat kígyó, madár mi csicsereg,
lehet fájdalmas marása, vagy mosolyt csal orcádra,
így hát nem mindegy, hogy véred mitől bizsereg.

Varga István-Barcs.2017.07.22.