...kutyából nem lesz szalonna...

Dörög az ég, villámlik
Ádáz küzdelem dúl
Szegény parasztság
Küzdelme elindul

Voltál már magyar
Zsellér a földeden!
Drága anyaföld
Már másnak terem!

Sorokat írok játékból, komolyam,
az éj közepén körmölöm le versem,
mert higgyétek el ilyen csoda is van,
lehet, reggelre ezt el is felejtem.

Hajnal fénye festette az eget
Narancs színűre a szálló felleget
Ami csendesen úszott a város felett
​A Báger tó tükörképében megjelent

Amíg én lázadtam, addig Te tűrtél,
engem fájdalom kínoz, Téged annak
hiánya vitt a halálba, és a tél.

Itt vagyok, nevem Marmaduke,
Származásom, dán dog, mint tudjuk.
Kicsi vagyok, vagy esetleg nagy?
Ez attól függ, te mekkora vagy.

Csak egy volt a sok százezer közül.
Talán nem is volt annyira fontos?
Két nagy vaslemezt szorított fölül,
És a szorítása hajszálpontos.

Lombos fák alatt álltam,
hallgatott a barna ég,
a vén estét csodáltam,
s a nyár keblén estikék
üzentek át hozzám.

Öreg fák mesélnek, hallgasd susogó neszüket!
Gondolatok, s szelek szárnyán száll ma az üzenet.
Színesedő lombok, aranyban játszó, hulló levelek,
Ifjúságról, vágyakról, s forró tavaszról mesélnek.

Sárgul már világunk, ékei komorak,
Minden felé csak giccsek virítanak,
Pusztulás, elmúlás, tépett értékek,
Bármerre jársz is, a szél szabdalja szét a léted.

Ragyog a nap az égen
Vad szél hajlítja a fákat
Születésnapod mit üzen a mának?

A postás hozta. Bélyeg helyett falevél 
volt ráragasztva. De, hogy ki küldte, 
nehéz kideríteni. Kibontogattam. 

Lágy jeleket hagy a porban az ember,
ahogy türelemmel viseli sorsát,
tiszta lélekkel és őszinte szívvel,
hiába lassul lépte, görbül a hát.

Most újra álmodom tavaszom, nyaram,
az emlékekkel, magamat és arcom
a nap elé tartom, és őszi dallam
libben át a szívemen, úgy hallgatom,

Rovással élő kopjafára véssük
a jelent kísérő percek énekét,
hírünket rőzselángok jelzik még--
tisztán ősi dal zeng felénk zenét.