Tojásra leltem –
mosolyt sugárzó
kék ellipszoid.
Költő vagyok, hát
fészkembe tettem –
bár szerény, szolid.

Ó magyarság Te áldozati bárány!
Miért téged áldoznak fel
Az emberiség oltárán??

Az új esztendőre azt kívánom Néktek,
tenger virág nyíljon, amerre csak léptek.
Legyen szívetekben sok öröm, s ne bánat,
kacagás, s ne sírás töltse be a házat.

A tárgyak közül az ajándékok hosszú
sora, kapott, vagy adott mindenség,
felkerül a polcokra, s ott szunnyadozik.

A még hosszú téli éjszakák alatt
Tágul a csend, létem jégvirágai
Mint amnéziás gondolatok nyílnak,
A múlt a fejemben, mégis távoli.

Az egyik oldalon sötét a fény már.
Halkul a sercegés megolvad a viasz.
Sodort kanócból  a gyenge láng még éget,
de elég a kóca, s nem lesz már vigasz.

Hét milliárd szamár
baktat az úton,
orruk előtt széna-
csomó farúdon.

Két csöpp kis gyermek, két ér, két apró patak
napvilágot látott zordon erdők mélyén,
gyenge lábacskáik sziklákba botlanak,
majd egyesülnek Donaueschingennél.

Hozzon az újév
Égi meséket,
Álmot, szerelmet,
Fényt, meseszépet.
Hozza, hogy két kéz
Mindig öleljen,
Szív szava szóljon,
S égig emeljen.

/Mosonzentjános falú -ma:Jánossomorja város/
Szülőfalumban történt történetem
Nektek biz én elmesélem
Új év hajnalán nagy hó esett
A vad nyugati szél is felkerekedett
A havat fújta ,fákat rázta, hangját cifrázta
Ajtót, ablakot külvilágtól elzárta
Havat hordott hatalmast, kazlat
A nagy ház kinézett egy dombnak

Félrever a szívem –
valahol tűz van?
Nem hallja senki sem:
éget az üdvtan!

pőrén mezítelen,
én vagyok az új év
nem vagyok becstelen
 

Az új esztendőre Nektek azt kívánom,
Valósuljon meg mind, ami ma még álom!
Barátsággal, szeretettel: Anikó

Új évi kívánságom

Békét, nyugalmat, harmóniát

m. i.

Ó év fogta tarisznyáját
Üres volt már nem várták
El szaladtak belőle a napok
Elkoptak a hónapok

Hideg a reggel – vacog a nagykapu,
ordas leheletű az északi szél:
mínuszok baktatnak át az úton.
Hallgatnak a bűzölgő szürke kukák –