Lelkemben szinte tombol,
viharként dúl a fergeteg,
habár évek kérge borítja,
s fedi be dobogó szívemet.
Édes emléknek hordozója,
míg élsz, vagy mind nekem,
ez a történet nem papíron van,
itt él, itt van szívemben velem.
Ha tüskéket dobálsz rám,
vagy tüzes nyelveddel versz,
én akkor is szeretlek téged,
ha poklok üstjében keversz.
Hangod, mosolyod bennem,
itt él fergetegként szívemben,
mert az a tánc, bágyadt tangó,
s emléke örökre kitörölhetetlen.
Ha mást nem, fogadd hát el
a feléd nyújtott két kezem,
akkor majd érzem szavadban,
ez az utolsó neked adott emlékem.
Írta-Varga István-Barcs. 2017. 08. 23.