Könyörtelen a lélek rákja:
körbefonja, s tépi, rágja –

Megpendítem húrját ”Molnár” citerámnak,
Milyen szépen dalol rajta még a bánat,
Milyen szépen sírja búját a szívemnek,
Igaz társa lészen fájó-keservemnek.

Őrzöm magamban a színeket, fényeket,
messze a kikelet.
Odakinn a köd gomolyog, mint bennem múlt,
a világ lehalkult.
Elszenderül , álmos ilyenkor a remény,
a föld ,a  sors kemény.

Fehér falak, fehér ágyak közül
jutott egy nekem is.
Itt fekszem lázasan, betegen,
Nyögés és jajszó a kórterem.

Attila azt mondták
"Proletár " költő vagy!
Annak tituláltak.
Skatulyába zártak
Csak úgy magyaráztak.

Képzeld Marci, most üzent a Mikulás -
azt üzente: néhány nap és indulás!
Várják már a rénszarvasok boldogan

Szárnyal a lelkem, szakad a hó, 
Nyugalmat adó hótakaró. 
Egybeér ég és látóhatár, 
Szűz ruhát öltő mennyei táj. 

A feledés lassan kihullott
feketén az éjszakában,
csöndes egy ország ez
a vörös áfonya bokrában.

Most már mindenki szeret Téged
az életed halálod így kerek

Ha meglátlak, mint visszatérő bűnös,
koldusod vagyok.Harcos életemben
az alázatosság, megalázott. Lennék rabló
kis cinkosa, vagy tüzes Jeruzsálem,

Begyújtottunk a kandallóba
Hideg idők járnak
A kis unokáim a Télapóra várnak
Nagy izgalom , a várakozás
Mesét mondok ami csodás

Fiatalon ábrándozva
Végtelenül szerettem
Hazug szóba kapaszkodva
Boldog csodát kerestem

Buga Jóska lassan ballag a szekérrel,
Két szép pej ló húzza, Jóska csak vezényel.
Néha a pálinkát kortyra veszi szája,
Hadd tegye a dolgát kiszáradt gigája.

Ma átadásra került a ”Halló Magyar” című,
a ”Kézenfogva Testvéreinkkel” alapítvány által évente megjelentetett kiadvány, amelyben ez évben is megjelenhettem. Az apítvány idén ünepli fennállásának tizedik évfordulóját.

Hull a hó, hull a hó,
Jön-e már Télapó?

Csillogó, csillogó
Hópehely, ragyogó.

Szól a magyar nóta,
de csak keservét dalolja!
Nem vigad már sírva
Nagy a szíve búja!
Se rokona, se barátja,
kivel vigadna a csárdában
Csárda is némán áll magában.

KELEMEN PATRICIA EMLÉKÉRE

Nem, nem igaz, de igaz, és annyira fáj!
Könnyezik az idő, sír körülöttem minden.
Hiányol már is a megszokottság -- a
huszonöt éve kísérő emlékek éke.