Szentség az én földem: vidéke bús talány.
E földre hullatta verejtékét apám,
S e földre hull néha csillanón a könnyem,
Nagy-vígan vagy búsan, ha előtör könnyen.
Szentség az én földem… hej, te apró varázs!
Mért nem tudok menni úgy, mint akárki más?
Mért láncol e földhöz láthatatlan súllyal,
Ezer kósza álom, bárha sérti gúnydal?
Szentség az én földem: bennem sosem fakul:
Másfél század előtt hol még nád volt az úr,
S mint tenger hullámzott kéklő égbolt alatt…
Úgy él ma is bennem… bár a múlt elmaradt…
Szentség az én földem! Itt vagyok én otthon,
Nem a nagyvilági színpompás porondon!
S bárha lelkem veszne száz pokolra jutva:
Áldást kérnék csupán, áldást kis falumra!
Rácz Endre ©
2018. 08. 21. Szerep