Elérkezik az idő, hogy egyszer,
mindent de mindent, feledünk,
nem csak a rosszra, de még tán,
a legszebbekre sem emlékezünk.
De mi ez, ha nem mély tudat zavar?
Írásaim már, semmit mondók lesznek,
értelmes szavak helyett, csak vonalak,
jobb esetben, kezeim köröket képeznek.
Igaz még ma, félkarú óriásnak képzelem,
magam s tetteim működő színes világát,
megpróbálom bölcs elmével, józan ésszel
mérlegelni, a leírt szavaknak változó súlyát.
Sokszor – játéknak tekintem tollam vonalát,
amivel papírlapon, írok le cifra sok csodát,
gyermekkorom álmait, ifjúkorom vágyát,
belőlük így merítem, jövőmnek kötőanyagát.
Barátaim, vagy barátom, fejtsed meg ezeket,
a belsőmből feltörő, néha mély gondolatokat,
megérteni csak úgy tudod, ha figyelmesen,
mind átolvasod, a papírra írt nehéz sorokat.
Varga István Barcs