Nem hoz már virágot
Nem kell beporozni
Nem lesz már méze
Föld is nyög bele
Ahogy törzse kezd zuhanni

Megélt vagy száz évet
Megélt szenvedéseket
Látta a magyar kínját
Elringatott minden madárt
Ki megpihent karján,
Ágai közt fészket rakván.

Vadgalamb is turbékolta
Búcsúzom tőled öreg akácfa
Lombod fészkem nem takarja
Varjaknak lett áldozata
Hűsölni sem lehet már alatta

Szomorúan nézem csonkolt törzsed
Még egyszer most megölellek
Utoljára madár szállt rád
S ijedten búcsút búgott hozzád

Süvít a fűrész, kegyetlen a sorsod
Remény,utoljára rászorulóknak
Meleget adod
S hamu lesz belőled, földre szórva
Hogy élted hasznos volt, 
Aki ismert, az ember tudja

Csak ez a fűrész így ne sírna
Kegyetlen a vég, azt zokogja
Életedet kiszívta élősködők hada
Búcsúzom tőled, te óriás, öreg akácfa
De a reményem az megmarad
Esztendőre vén gyökered, új hajtást hajt.

2017.07.21.Mosonmagyaróvár