Felforgattad az életemet,
meggázoltad a szívemet,
ezek után, hogy is lehet,
szeretni majd így tégedet.

Fának a lehullt lombját,
könnyen tapossa csizmád,
de míg ágain díszlik, és ott
zöldell, hát akkor próbálnád,

Vén embernek is van szíve,
bő gazdagsággal lelke telve,
inkább keress helyet benne,
mint gyalázod bűnt keresve.

Virág csokrot neked nyújtotta,
akkor kiütötted dolgos kezéből,
majd papírlapra írt sok bánatát,
nem tudtad törölni fájó lelkéből.

Ekkor megkereste rejtett borát,
no mert ezt is, sajnáltad már tőle,
fogta kis poharát, s a vörösbort,
boldogságra vágyó, szívébe töltötte.

Írta-Varga István-Barcs. 2017.