Varázsedény, s a hatása
Átváltoztat hiénára.
Akit megcsap az illata,
Nyálcsorgatva szagolgatja.

Már enyémek a kék tükör- tószemek
sóhajom a meleg hajnali pára
nemrég ráleltem annak is titkára
hogy oldjak magamba felhőt és eget
vérbokraim rejtik a vörösbegyet
bennem a ritmus madár-szívdobogás
félelem öröm amint széttört tojás
az életnek hasít boldogan helyet
a szöveteim szaggatják a sztrádák
parcellázott rét a völgyhidak tövén

Újember! Új nyűgöd, s bakód –
mert hiszel, mert tűröd – a kód.

Valamikor réges-régen,
évezredek homályában,
a Szent-Anna tó helyében
hegy állott nagy magányában.

Bocsáss meg, hogy oly soká kerültem sírodat!
Vágott virágot nem tettem föléd hajolva
csontőrző, rezzenetlen márványtakaródra.
Vérző szívem se vittem oda, hogy dalolna
nem szűnő hiányodról tépdesett kínokat.

Nem harcolok, hagyom...

Jaj, de jó,
jaj, de jó!
Mit mondott a rádió:
gumicsontot rágni jó…
A kormány amit előbb bezárt,
most kinyittatna minden bazárt.

Jár a
postás, vad kutyák ugatnak
rája.

Faiskolában,
kis srác korában
láttam meg vézna
törzsét. Árnyéka
egy öreg tölgynek –
nagy, sötét körlet –
lopta, elfödte
folyton előle
a napsugarat.

A szememben Te örökre fiatal
maradsz, mintha még szerelmünk elején
járnánk, mikor bennünk égett a remény,
napunk átitatta élet-diadal

„Hun” vagy Attila? Vagy talán egészen székely?
Mondd: hol bújik a költészet, hol van a székhely?
Ugye? Éreztem én: a szívben lakik a vers,
az agy csak nevelgeti, amíg véres és nyers.

/József Attila születésnapja/

Ahogy jöttél, és elmentél

Mert szereted a szépet,
hát elküldöm néked 
ezt a virágos, zenés képet.
Fák virága, vagy virágos fák? 
Babonázva nézed 
a színskálás rétet--
az idő pillanata fogta
egyszeri csodát.

Szerelemkelyhekkel dús magnóliám
naphosszat kelleti magát a kertben.
Látványa túltesz minden harmónián:
királynőt játszik bujaságtól telten.

Írom soraim versenyt az idővel
Szomorú magányban, az eltűnővel
Egyszer csak itt terem unokám
- Míra - a kis szöszi, csörfös lány
- Mama kérdezi mosolyg arccal -

Szerencse fel, szerencse le...