Visítva ordít a decemberi szél,
tomboló csatározásba ér a tél,
mintha kegyelmet nem ismerne,
jégkristályokat kanyarít szemembe.
Odakinn a tivornyázó fehér pokol,
hópehely a szélben keringőt táncol,
kertek alatt készülődik a karácsony,
dúsan pakolt hóbunda a fenyőfákon.
Szép volna ez mind, de nem ilyenkor,
mikor ember nyakán gyötrő öregkor,
ostorozza a csúz, már kergeti reuma,
azt keresi, hogy hol lehet nyugalma.
Szánkázni nem vágy, csak pohár borra,
ami talán ott lesz a fa alatt karácsonyra,
gyerekek unokák mind körém gyűlnek,
tiszteletből azért hallgatják amit mesélek.
Alkonyat lassan magára húzta sötét leplét,
vacsora előtt jó kóstolni a szilva tüzes levét,
ablakpárkányon megdermedt a kocsonya,
gyerekek ez lesz a szentesti családi vacsora.
Írta-Varga István-Barcs-2018.12.11.