Magányom sikolya lelkem csöndjébe hasít,
felvillan a rád döbbenés kínja bennem:
a távolság közöttünk őrjöngésre tanít –
hol vagy hát Kedves, hogy megvigasztalj engem?

Az önmagamba látás vadul unalmasít,
szíved dobbanását kellene most lesnem:
látom a messzeségből hajad hullámait –
hol vagy hát Kedves, hogy elrejts bennük engem?

Szél fújja kócaim az októberi őszben,
szedi már a fáktól kegyetlen vámjait:
levél hull – így hulltak rám nyári csókjaid –
hol vagy hát Kedves, hogy sose hagyj el engem?

  Budapest, 1980. október 27. Cs.T.