Ott, ahol a szobrok állnak sorban,
Ahol lilán virít a fák közt a rhododendo
virága,
Ahol a mamutfenyők az égig érnek,
Hol patak partján ciklámen nyílik éknek,
Ahol az árvácska nő vadon,
Ott átkarol a csendes nyugalom.

Ott ahol tiszta levegőt visz a szellő,
Magas fák csúcsa eget kémlelő,
Madarak boldog éneke zeng,
Hegyormok intenek neked,
Nyugalomba ringat a lég,
Ott szobrok állnak sorban,
Üzenetet küldenek feléd.

Fenn a hegyen erdők sűrűjében,
,,Abigél" áll, karja vár ölelésre,
Szeretetet várj, s hitet benne,
Ki rátekint meggyógyul a szíve.
Meggyógyul, mert szeretetet áraszt,
Reményt, és hitet ad, hogy utat megtaláljad.

Ott, ahol szobrok állnak sorban,
Trianoni szenvedés nő alakban,
A fájdalom soha nem múlik el,
Szét darabolt magyar nemzetem,
Száz év múlva is értünk könnyezel,
Mint anya ki elvesztett gyermekeit hívja,
Ökölbe szorult fáradt akarata.

Bánat bronz szoborba öntve,
Üzenet, a bocsánatkérés kőbe vésve,
De a néma szobor csak áll magában,
Úszik a fenyves ölén napsugárban,
Egyszer megszakad e bronz szobor szíve,
S megtalálja ismét az anyát elveszett gyermeke.

Sopron városában vár e két szobor,
Fenyves ölén, hogy ismét rátalálj.
A remény a szívben nem veszhet el soha,
Szoborral köszönt téged a hűség városa,
Hogy emlékezzél, emlékeidben visszatérjenek,
Köszöntsd őket, mert ők várnak téged!

2016.05.25.Sopron.

Róthné Nagy Zsuzsa..fotó..