Nem vágytam másra csak Balatoniára
most lenn a fagyott árnyak völgyében járok
mást képet nyújt nekem lelkem vegykonyhája
madár- menedék pár be nem fagyott árok
 nyaraim partjára törnek sarki átkok

Borzalmas csapás jő majd a Földre,
holtakat is veti ki felszínre,
reng a földilét, mi stabil inog,
fal omol, csilingelnek kavicsok.

Taposott levél ragadt a sárban,
szenvedünk mind bizonytalanságban,
egy szűrön át paszirozom szavaim,
ezen nem változtatnak vázlataim.

Oly szép az élet, csak észre kell venni,
tavaszi délután, rétre kimenni,
hol apró hangya, morzsával küszködik,
virág a fűben, szerényen megbújik.

Megvárni a holdat, míg eljön éjjel,
örülni a napnak, hogy reggel felkel,
félni a vihar, hangos muzsikáját,
csodálni a jégcsap, tiszta csillogását.

Micsoda telek úsznak havas múltunkban,
mily forró nászok, mily mélyfekete gyászok,
de a hidegben, a fagyban is élet van,
januárokban is fogantatást látok.

Száz, kétszáz éve is így csikorgott a hó,
én is gyermek vagyok egykori telekben,
siklik, és csilingel a szán, vágtat a ló,
és a nevetésed mily nagyon szerettem.

vonalak rajza tenyéren
szétfutó erek a levélen
középponttól messzire szaladva
fény után vágyik az éjszaka rabja

villanás csendes tó vizén
álomba merült néma szirén
magasba törő óriáskerék
egységbe olvad a kezdet és a vég

Benéztem egy bálteremnek, jégvirágos ablakán,
farsangi bál zajlott ott bent, januárnak pamlagán,
vágyakozva sóhajtoztam, mivel nem volt maskarám,
szólt a zene, vele szálltam, velencei gondolán.

Rám terítette palástjáta téli nap
S a némaság fogva tart
Ülök egyedül, a csendben
Még egy madár sem rebben

Öreg fánk is hallgat némán
Ráhullott az éjszaka a hó
Mint,ha akarna szólni
De fél, hogy lehull róla a hótakaró!

Vörösen kel fel a decemberi hajnal
Nap köszönti a tájat sugarával
A megváltozott világot látja
Sehol egy hópehely a téli világban

Fekete holló fergeteg lepi el a fákat
Sárguló levelek közt, réten ők lakomáznak
Az ember sem fázik az enyhe télben
Felkelő nap őt is enyhe sugárral köszöntötte

Petárdáktól hangos az éj
Csillagként repülnek az égre
Sok kis madár hull a földre
Világít a fény a tó tükrébe

Szólnak,visítanak hangosan a petárdák
Szállnak fel a sötét égre
Így jelzi a keserűen az ember,
Egy  küzdelmes évnek vége

csendben lenni
ringatózni
áldott békés perceken

megpihenni
álmodozni
fénybe tartó terveken

útra kelni
csónakázni
nyílt és tiszta tengeren

szárnyra kelni
égbe szállni
átkarol a kegyelem