Egymásba harapnak Drávának habjai,
egymáson átesnek szeptember napjai,
így mélázva, egy bottal csapkodom vizét,
partján ülve nézem Rinyával a frigyét.

Régi emlékek most tolulnak fejembe,
gyermekhaddal, Öcsémmel, rinya mederbe,
egyet mártózni az akkor tiszta vízbe,
ahol még halaknak is volt lételeme.

Nyár volt, Dráva partján szögesdrót határsáv,
rinyapatak legközelebbi időtáv,
hol lubickolni, vagy fürdőzni lehetett,
ám szóbeszéd volt, gyermeket vizébe temetett.

De nem törődve mi az ilyen mesékkel,
csobbantunk a vízbe meztelen fenékkel,
ám egyszer hallottunk, Anyánk hívó szavát,
na most lesz hadd-el-had, előkerült tyúkszaros lapát.

Csak azért mert haragja elöl tyúkólba bújtam,
elérni nem tudott, kárörvendve kacagtam,
gondolom bánta az férfi is, kinek szólt Anyám,
fogja meg jóember, ám én rúgtam sípcsontján.

Ilyenek voltak gyermekkori nyaraink,
tehénbőgés, disznóröfögés vegyítette szavaink,
ma Rinyamedre csak sással van benőve,
sajnos sok mindent, az okoskodás elvitte. 

-írta-Varga István-Barcs-2021.09.13.