-ha már nehezebbé válnak a séták,
és ha majd lombjukat vesztik a fák,
talpad alatt érzed avar csapdáját,
vadgesztenye burkának labdáját,
újborba meríted vágyón ajkadat,
akkor sem veszítsd el önbizalmadat. 

Leülök a gong elé. Elcsendesedem.
Pihen az akarat, csitul az értelem.
Áhítat járja át mosolygó lényemet:
Köszönöm, Istenem, hogy Veled lehetek.

A kezem magától az ütő után nyúl.
Elmémre meghitten lágy fényfátyol borul.
Felcsendül a legelső, mámorító hang.
Lelkemet átjárja az égi szívharang.

Hófehér takaró borítja a fákat,
ünnepi áhítat járja át a tájat.
Békés estefelé a házak hallgatnak,
csak füstöt pipáló kémények dohognak.

Néma minden utca, még kutya sem ugat,
egy apóka egyedül rója az utat.
Nem is hallik más, csak a hó csikorgása,
ahogy tapad kopott, elnyűtt csizmájára.

Kék,
égnek,
millió,
Csillagfénye,
- ragyog lelkemben.

Bent,
szívem,
melege
lángra lobban,
-szeretetet ont.

Egy,
templom,
harangja,
halkan csendül
-hív egy imára.

Az,
Advent,
gyertyái
a koszorún,
-lángra lobbannak.

Álmodtam egy Karácsonyt,
mikor emléke rám ront,
csengőszó, függöny lebben,
ez maradt meg könnycseppben.

Gyermekkor töredéke,
foszlott múlt törmeléke,
karácsonyfán angyalhaj,
szaloncukor ajjaj jaj,

Fehér volt nagyon kemény,
bontásig  lógott szegény,
gyertya volt a csíptetőn,
lestünk alá szenvedőn.

Hegyek havas csúcsán, hol az álom átesik,
ott lent a völgyben, a fenyőfát szánnal viszik,
csodaszép fenyő, csillogó tűlevelekkel,
otthon majd azt díszítik, szorgos kis kezekkel.

Siklik a szán, csilingel lovakon a csengő,
ám hajtó a bakon, gondterhelten töprengő,
mi legyen a fa alatt, ó milyen ajándék,
kellene egy hajas baba, vagy társasjáték.

Mikor a csillagok ragyognak az égen
Azt nézem melyik hozzád vezet
Mikor a szél nyargal a falevéllel
Vele küldöm üzenetem neked

Mikor a felhő hullajtja cseppjét
Hulló eső könnyes arcod mossa meg
Mikor ragyog a nap az égen
Sugarait küldöm öleljenek meg szépen

Pandémiából
Ünneprontó üzenet
Mezei István

 Hazámból Pandémiába toloncoltak
kerülöm környékét piacnak és boltnak
nem kívánom sorsom élőnek sem holtnak
hozzám az angyalok csak néha kopognak

A fekete aszfaltra lehullt a hó,
fehér lett hajnalra, puha takaró,
csillogó hópihék, lámpák fényében,
kergették egymást, a hajnal csendjében.

Egy korai járókelő ballagott,
cipője alatt a friss hó ropogott,
lassan ment sétált, élvezte a percet,
lépte nyomán, a hóba vágott rendet.

Az utca közepén lakom,
és muskátlis az ablakom,
tulipános az udvarom,
köszönöm neked angyalom.

A kerítés szép meszelt fehér,
Ágota volt a művész tündér,
tölgy kapukon erős pántokat,
Feri gyártott sarokvasakat.

Pókhálón jeges gyöngyfüzér feszül,
november végére advent vetül,
egy az Isten, megroggyan a térdem,
add, Uram, családommal átéljem.

Különös advent köszöntött most ránk,
imára kezünk, mozduljon a szánk,
felragyoghat első gyertya lángja,
ölelj minket, boldogság szikrája.

Adjatok a szegénynek
Egy tál meleg ételt
Takarót, ruhát
Szobát fedélnek

Hideg téli nappalok
Szívét szomorítják
Bankok hada zúdul rá
Értékei elvámolják

Adjatok a szegénynek
Vigaszt az életben
Könnyeit letörlő
Bizalmat a szeretetben

Nyújtsátok felé
Segítő kezetek
Vigaszt adjatok
Ne legyen elesett