Őszi levél
repül felém,
ágról szakadt,
tépett cafat.

Őszi levél,
kerget a szél...
balról jobbra,
jobbról balra...
aztán maradsz
egymagadba`.

Porba hullasz,
kit érdekel...
varjú az,
ki megénekel.

Istenem, csakis te tudod, miért vagyok.
Segíts, hogy megértsem a te akaratod.
Segíts, hogy idebent érezzem a Napot,
Akkor is, ha kint már minden jéggé fagyott!
 
Segíts emlékeznem, egykor honnan jöttem,
S ha szürkén is terül a hideg ég fölöttem,
Csillagok ezrei vigyázzák a léptem,
S lelkük egy darabja itt szikrázik bennem!
 

Ha sirató vagy, sok szája görbülésbe kezd.
Apró síró hang jászolyból válasz.
Légy győztes, kegyelem, földi alázat.

Ez a karácsony. Át kell élned a könnycsepp
gyenge hatalmát láthatatlanul,
amíg más mindent kényszer nélkül megtanul.

Kiss Antal barátom halálára

Már papírt és szemetet görget, fúj a szél,
a néma gyász bolyong a kihalt ház körül,
a csend, a hallgatás most magáért beszél,
a bánat megtelik, azután kiürül.
Oda lett a haszon, dicsőség, a siker,
szomszédba osont egy ormótlan konténer.

Sokszor úgy érzem, hogy olyan vagyok,
mint virág, mit az útszélén hagytok,
sok vadvirág között veszne léte,
míg nem jött valaki, hát letépte.

Kerültem így társaimmal egy vázába,
szép női kezeknek pártfogásába,
fekete zongora fogadta a vázát,
hallgattam billentyűk húrok varázsát.

Amikor a tollad kihullik kezedből...

Te voltál az a lány, kit álmaimba szőttem,
Te voltál az a lány, ki után rejtve bőgtem,
ám amikor, csak átnéztél rajtam egy helyen,
pedig neked küldtem első írott sor versem.

Nagyot néztem, ám a busz akkor elment veled,
majd sok év után, látom a régi fényképed,
újra átéltem, csalódás mára már közöny,
minden ami szép volt rég, most így visszaköszön.

Égjen bent a gyertya, ébredjen a Fény!
Odakint a tél fagyos szárnyát rázza
A sötétbe borult álmos nagyvilágra -
Égjen bent a gyertya, ébredjen a Fény!

Ragyogjon fel újra szívünkben a Nap!
Sugarait szórja lágyan szerteszét,
Szikrázza a télbe áldott melegét!
Ragyogjon fel újra szívünkben a Nap!

Gyertyafények az otthonokban,
Gyertyafények a szívekben.
Hit és remény ránk mosolyognak,
Öröm gyúlik a lelkekben.

Szeretet táplálja a fény melegét,
Szétszórják sugárzó tekintetek.
Hála ragyogja át a hit erejét,
Karácsony szelleme megérkezett.

Néha messze vagy.
Máskor nagyon közel.
Hullámzó ár-apály
ritmusa ölel.

Egyszer az égbe tart,
máskor visszaránt.
Végtelen pillanat
neveti a halált.

Csábítva, hajszolva
az évek sorát,
öröklét övezi
az elmúlás porát.

Ha messze vagy, jövök.
Nem hagylak el.
Ez az érzés örök.
Minket eggyé emel.

Kipirulva arra várnak,
hogy a csengő megszólaljon,
megláthassák piros szánját,
hozzájuk is bekopogjon.

Zsákjában sok ajándékkal
gyerekekhez hogyha belép,
édességgel, játékokkal
rakja teli kicsik kezét.

Minden csomag ajándékért
jár neki egy versike,
az se baj, ha a legvégét
elfelejti Erzsike.

Magányosan elindultál, mint kisgyermek
Hosszú út ,amit meg kell tenned
Hova, hova mész te kisleány?
Hova mész a magány partjainál?

Reménnyel a kis szívedben,
Szeretteid megleled
Csak a macit társadul őt viszed
Magányodban ő véd meg

A felhő lepte havas téli tájban,
magas sziklán farkasok hallgatóznak,
körbe figyelnek, és zsákmányra várnak,
nem örülnek a vastag takarónak.

A völgyben minden olyan csendes, nyugodt,
óvja, védi a jótékony takaró,
a vadat, aki már oly sokat futott,
most nem fenyegeti a bősz támadó.