Barátaim huszonegyezzünk,
majd egész évben, iszunk eszünk,
bút bánatot, most mind feledünk,
ha elfáradtunk úgy lefekszünk.

Ám másnap reggel, a kisüsti,
azt szalonna, kolbász követi,
a colstokot majd zsebre vágom,
vörösbort mértékkel imádom.

Milyen lesz a holnap, ha a holnap jön el,
nem leszünk e tele beteges őrülettel,
romlik a föld népének erkölcsi tartása,
szeretetnek és jóságnak elhamvasztása.

Helyi háborúk dúlják szerte a világot,
még a jó ember is, így kap néha szilánkot,
borzalmas sok robbantás, ártatlan gyilkosság,
majd az ezekkel összejátszó cinkosság.

Lombok között talált utat,
majd vetített hold sugarat,
parki padra a fa alatt,
egy csendes őszi éjszaka,
hova vadgesztenye burka.
koppant most az üres padra, 
amin a hulló lomb pihen,
fúvólattal tova libben,
üres pad hát kit dajkáljon,
van madár ki oda szálljon,
de hess madár, foglalt a pad,
őrzi a szellem arcokat.

Nézz az égre, csoda fényre!
Együtt áll a két bolygó
Ragyog mindkét közös fénye
Reménység jön le a földre

Remény özön, fénynek képe
Mint, mikor a megváltó közénk költözött
Jelet adott az embereknek
Szeretettel nekünk köszönt

Lombok között talált utat,
majd vetített hold sugarat,
parki padra a fa alatt,
egy csendes őszi éjszaka,
hova vadgesztenye burka.
koppant most az üres padra, 
amin a hulló lomb pihen,
fúvólattal tova libben,
üres pad hát kit dajkáljon,
van madár ki oda szálljon,
de hess madár, foglalt a pad,
őrzi a szellem arcokat.

Szemem előtt az élet filmje pereg,
néző is vagyok és alkotó,
a feledés fátyla most áttetszőn lebeg,
egymagam vagyok a millió.

Ha vége a filmnek, s a függöny legördül,
meghalok akkor és megszületek,
a karma kereke, ha újabbat pördül,
visszajövök, s megint elfeledek

Nem az vagyok, aki Vagyok.
Álom fátyla borul rám.
Csillagoktól jelet kapok,
szólítanak: “Avatár!
Elringatott sűrű éj.
Az Otthon fénye újra vár.
Ébredj! Lelked erre kér,
túl sokáig aludtál.”

Felszállok a Főnix szárnyán,
tekintetem felragyog.
Eggyé válnak bennem szférák,
csillagok s az angyalok.

Hófehér ruhába öltöztek a fák,
kályhában a tűz vidáman pattogott,
ablakra fagyott hajnali jégvirág,
a melegtől már lassan olvadozott.

Az udvaron térdig jártunk a hóban,
ajtó mellett a seprű és hólapát,
vertük le csizmáinkról mi ráragadt,
mikor meguntuk este a hócsatát.