A sors könyvétől a sírkertig

Gyászt tükröz a kemény fedél,
éjfekete, vastag kötet,
selyempapír lapján megfér
megannyi név, ifjú s öreg.

Fellapozom, nézegetem
arany betűit e könyvnek,
megakad a tekintetem,
s a könnyeim előtörnek.

Édesanyám, drága Apám
meg az összes felmenőjük,
halvány betűk a lap alján,
génjük maradt nekem tőlük.

Rokonok, kedves barátok,
játszópajtás, ismerősök,
neveit mind megtalálom
a zizegő lapok között.

Az emlékek tengerében
megmártózom, elmerülök,
nem látok mást, csak a szépet,
ragyog a kép, majd eltűntök.

Visszazuhanok a mába,
lángvirágot küldök Néktek,
nevetek fonom imába,
sírotokon tenger mécses.