Hasztalan hívott Amszterdam, London,
Itthon hordozom sorsomat, gondom,
Itt tartott e szív-alakú ország,
Utamat állta sok rozsdás korlát,

Ezer koszorúér fut szerteszét,
Itt gyógyítgatom lelkemnek sebét,
Széthúzás, közöny és ellentmondás,
Nekilendülés és megtorpanás,

Halk éneke így is messze hallik.
tavasz tündére nem mélyen alszik,
hóvirág szirmán vízcseppnek gyöngye,
búcsúzó télnek itt hagyott könnye.

Alázattal hajt fejet, nem fázik,
napfényével is néha komázik,
lassan dermedtségből élet indul,
szürke égbolt azúrkékre tisztul.

Ragyog az ég, ragyog a fény,
Március 15-e ünnepünk egén,
Szivárvány száll fel az égre,
Piros, fehér, zöld színben.

Zászlóink csendesen lobognak,
Üzenetként a magyaroknak,
Üzenet a hős márciusról,
Szívében ünnepel, ki ünnepre gondol.

Nevét sok utcatábla viseli,
Hős volt, testét oszlop lebegteti,
török pasa volt, iszlám hitre tért,
bátran harcolt Magyar szabadságért.

Bem József, szárnysegédje Petőfi,
ütközetben egy kozák ledöfi,
már összeraktuk szétszórt verseit,
hűségesen őrizzük szavait.

Ki küzdött, költők hadába lépett,
neve legyen örök, kőbevésett,
nem kardal vívta ki bölcs igazát,
boldogan itta Bacchus poharát.

Hatalmas lehetett máglya tüze,
nagy hamukupac lett üzenete,
belsejében még izzhat a parázs,
néha kicsap onnan lángharapás.

Tűnődöm, vajon milyen lesz a vége,
büntetés lesz-e vagy rég várt kegyelem,
lázadok-e vagy hálát adok érte,
gyötör-e bűnbánat, kínoz félelem?

Lesz-e ki hullat majd könnyet mellettem,
vagy a pillanat ott talál egyedül,
utolsó sóhajom fényesen lebben,
vagy bent ragadva a sötétbe repül?

"Köszönöm élet
érdemes volt küzdeni,
szép a jutalom."

Mikor megszülettem,
Édesanyám átölelt engem,
Ibolyával jött a tavasz,
Bombázó gép zúgott,
Március tizenegyedikén,
Csorna egén.

Mikor megszülettem.
Dúlt még a gyilkos háború.
Tavasz jött, lassan, szomorún,
Bokor alján nyílt a hóvirág,
Ország rázta le egyik láncát.

Virágzó mezőkön rohan a képzelet,
hova tűntek már az ifjúkori évek,
kocsikerék vágott nyomot sáros úton,
mentem évek ekézte zarándokúton.

Képzelet ködéből ott elém toppantál,
hiszen azt mondták, hogy elhunytál,
évek megviseltek, rút lettél és csúnya,
öreg lettem én is, mint viselt gúnya.

Magyarországon

Nem rázok csörgőt, és nem verek dobokat,
Rabja maradtam a magyar népdaloknak.
Ha épp teszek-veszek, őket dúdolgatom
Bent, meleg szobámban, vagy kint az udvaron.
Mert bennszülöttként, de mégis számkivetve
Nagyapám földjét a bank bagóért megvette.

Sarki fényjátékot varázsoltál,
alkonyi szívembe, lelkembe,
mikor belenéztem azúrkék
két szép szemedbe.
Szellő fut víztükör, szőke hajad,
adjál nekem reménysugarat,
ajkaidra sóvárogva vágytam, 
ezer veszélyen keresztülvágtam.
Szederincs tépett, ágak nyúztak,
köröttem viharok dúltak,
délibábban ott lebegtél,

Amint meglátom imádott arcodat,
Amint szemedből újra tűz rám a Nap,
Amint csábítón szédít lélegzeted -
A szerelem betölt, életre ébredek!

Amint átkarol pezsdítő illatod,
Amint gondtalan mosolyod felragyog,
Amint szürkéből a lét végre zöldre vált -
A szerelem betölt, s már nem hiszek halált!

Ha Veled vagyok, a világom gondja,
Mint erőtlen, elszürkült ólomkabát,
Lecsúszik rólam s lehull a porba,
S Te huncutul nevetve kacsintasz rám;

Előtted állok, ártatlan újra,
Mint egykor rég, megannyi bűnöm előtt,
Könnyedén lebegek – mosolygó Buddha -,
Távolról szemlélve teret s időt.

Akit 2007. augusztusában kaptam a fonyódi piacon