Ki küzdött, költők hadába lépett,
neve legyen örök, kőbevésett,
nem kardal vívta ki bölcs igazát,
boldogan itta Bacchus poharát.

Hatalmas lehetett máglya tüze,
nagy hamukupac lett üzenete,
belsejében még izzhat a parázs,
néha kicsap onnan lángharapás.

Tűnődöm, vajon milyen lesz a vége,
büntetés lesz-e vagy rég várt kegyelem,
lázadok-e vagy hálát adok érte,
gyötör-e bűnbánat, kínoz félelem?

Lesz-e ki hullat majd könnyet mellettem,
vagy a pillanat ott talál egyedül,
utolsó sóhajom fényesen lebben,
vagy bent ragadva a sötétbe repül?

"Köszönöm élet
érdemes volt küzdeni,
szép a jutalom."

Mikor megszülettem,
Édesanyám átölelt engem,
Ibolyával jött a tavasz,
Bombázó gép zúgott,
Március tizenegyedikén,
Csorna egén.

Mikor megszülettem.
Dúlt még a gyilkos háború.
Tavasz jött, lassan, szomorún,
Bokor alján nyílt a hóvirág,
Ország rázta le egyik láncát.

Virágzó mezőkön rohan a képzelet,
hova tűntek már az ifjúkori évek,
kocsikerék vágott nyomot sáros úton,
mentem évek ekézte zarándokúton.

Képzelet ködéből ott elém toppantál,
hiszen azt mondták, hogy elhunytál,
évek megviseltek, rút lettél és csúnya,
öreg lettem én is, mint viselt gúnya.

Magyarországon

Nem rázok csörgőt, és nem verek dobokat,
Rabja maradtam a magyar népdaloknak.
Ha épp teszek-veszek, őket dúdolgatom
Bent, meleg szobámban, vagy kint az udvaron.
Mert bennszülöttként, de mégis számkivetve
Nagyapám földjét a bank bagóért megvette.

Sarki fényjátékot varázsoltál,
alkonyi szívembe, lelkembe,
mikor belenéztem azúrkék
két szép szemedbe.
Szellő fut víztükör, szőke hajad,
adjál nekem reménysugarat,
ajkaidra sóvárogva vágytam, 
ezer veszélyen keresztülvágtam.
Szederincs tépett, ágak nyúztak,
köröttem viharok dúltak,
délibábban ott lebegtél,

Amint meglátom imádott arcodat,
Amint szemedből újra tűz rám a Nap,
Amint csábítón szédít lélegzeted -
A szerelem betölt, életre ébredek!

Amint átkarol pezsdítő illatod,
Amint gondtalan mosolyod felragyog,
Amint szürkéből a lét végre zöldre vált -
A szerelem betölt, s már nem hiszek halált!

Ha Veled vagyok, a világom gondja,
Mint erőtlen, elszürkült ólomkabát,
Lecsúszik rólam s lehull a porba,
S Te huncutul nevetve kacsintasz rám;

Előtted állok, ártatlan újra,
Mint egykor rég, megannyi bűnöm előtt,
Könnyedén lebegek – mosolygó Buddha -,
Távolról szemlélve teret s időt.

Akit 2007. augusztusában kaptam a fonyódi piacon

Nő vagy és a legszebb virág,
Nélküled nincs földi világ.
Te töltöd be azt élettel,
És örök női szerelemmel.

Amikor ő rajong érted,
Ülteted párod szívébe.
Nyílik szerelem virágod,
Átéled az anyaságot.

Kisgyereked azt szereti,
Ha anya apa öleli.
Meséltek, játszotok vele,
Akkor boldog szíve, lelke.

Mit susog a száraz falevél
Az avarban a hóvirágnak?
Eljött a tavasz, itt az ideje
Nyílj ki, téged már várnak

Takargattalak, míg itt volt a tél
Legyen tőled a táj hófehér
Eljött a te időd,mindenki szeret
Most nyisd ki kelyhedet

„Régi dicsőségünk”hova vesztél?
Régi homályokban hova tűntél?
Pásztor tüzek gyúlnak
Azok messze világítanak
A nagy világba futott magyaroknak
Pásztor tüzek gyúlnak
Ropog a rőzse lángja
Fényt derítenek ősi homályra
Hogy felébredjetek kesergő nép
Ne szaladjatok a nagy világba szét
Szomorú sorsotok itthon figyelmeztet

Nyílna a szám, hangom elakad,
mikor meglátom csodás fotódat,
lelked tükre azúrkék szemed,
eddig azt hittem ez csak képzelet.

Loknis szőke hajad válladra omlik,
ajkad mint cseresznye piroslik,
szabályos szép arcod nemes vonala,
legyen vén emlékeim útra valója.