Tartalmatlan kósza szavak,
olyan sincs mint kihányt salak,
pedig mindig volt egy álmom,
veled majd ezt együtt látom.

Ecsetelem terveimet,
cseverészek én ott veled,
így megismered álmaimat,
s mi gond nyomja vállaimat.

Hiába mondod!
A madárnak ne énekeljen
A vándornak útra ne keljen
A napnak ne adjon meleget
A szívednek, nem lesz több szeretet

Hiába mondod!
A szellőnek ne fújdogáljon
A felhőnek alacsonyan szálljon
Ne sírjon esőcseppet, várjon
A szívednek ne hallucináljon

Hatalmas csőrű intelligens lények
Peckesen lépdeltek
Csoda a nézéstek.

Kijev utcáin megcsodáltam őket
Pesten is kövérek, tiszteletem tiétek

Pénzéhes és sunyi alakok helyett - titeket szemléllek
Ezektől szerencsére rég távol élek.

2021. 02. 22. Káposztásmegyer

             5. ének

Várakozni folyton újra és újra,
hogy rossz után, fordul a kocka jobbra,
igen a remény útja végtelen lehet,
de közbe bírni kell az ütéseket.

Van egy hely, ahol mindig folyik az ásás,
ahol sosem marad abba, a lelki fájás.
ott a homokdomb, hol csontok pihennek,
az élők, legalább évente kimennek.

A 23-as zsoltár parafrázisa
Mezei István

             4.ének

Új napra ébred, gyötört test hívő lélek,
oly jó lesz, ha vége a morcos télnek,
szürkeségből, majd kirobban az élet,
tán betölti szívünket boldogságérzet.

Erdőt jártam, a tüzelőt gyűjtöttem,
gombát és a szedret örömmel szedtem,
drótszamár segítette utam járását,
erdőknek köszönöm patronálását.

álmomban a csillagok között
újra veled voltam mamikám
lebegtünk együtt a föld fölött
kezem fogtad, úgy vigyáztál rám

hiányzik a gondoskodásod
hiányzik, hogy úgy aggódsz értem
hiányzik a kedves mosolyod
de mégis, jelenléted érzem

Menyasszony vőlegény ünnepi díszben,
Oltár elé vonul bársony szőnyegen.
Ó a menyasszony hófehér ruhája,
Borul a szétszórt virágok szirmára.
 
Pompás frakkban mellette a vőlegény,
Fehér rózsaszál feszül a mellzsebén.
A násznép sorfala között haladnak,
Csodás dicsérő szavakat hallanak.
 
Az orgonák hangja ekkor felcsendül

Péternek Pál a barátja,
összeférnek a naptárban.
testvérként is ez a nevük,
jönnek-mennek feszül mellük.
 
Az erdőbe máris mennek,
közel egy köz, oda vezet.
tűzrakáshoz kell a rőzse,
vagy ezer gally gyűlik össze.
 
Őz családdal találkoznak.
legelöl a vigyázó bak.
azt látja, hogy serénykednek,

          3.-ének

Éjszakai sétán, csak a csillagok,
ők most, sötétet vigyázó silbakok,
Hold lámpásunk tölti a pihenését,
nem világítja, utamnak szegélyét.

Bagoly huhog, ott a kastély romokon,
nótaszó hangzik zátonyi dombokon,
rigóci-szőlőben kint van a barátom,
szalonnát sütöget a kis parázson.

Öreg fa egy élet regény,
Ráfigyelek nekem mesél.
Száz éve tata ültette,
Hogy ne legyen elfeledve.

Átölelem és megérzem,
Erőt ad és melegséget.
Jöhet ide őz eb vagy nyúl,
Megnyugszik itt, fülel,lapul.

Kezemben papír és a toll,
És most róla írogatok.
Sokszor letörölte könnyem,
Mikor az úton elestem.

(Gréti unokámhoz)

Mikor itt voltál velem
Kacagott az ég is
Napsugár boldog táncát járta
Kivirult a rét, tavasz minden virága

Boldog röptű pillangók
Szálltak, táncoltak el felettünk
Örült, vidám a lelkünk
Mi egymásra leltünk!

Bólogat a hóvirág,
szellő simogatja,
kivirít a zöld fűből
aprócska harangja.

Mohaszőnyeg üde zöld
a domb oldalában,
ékesíti pipitér
virágos mintával.

Hunyorít még a hunyor,
ily korán kell kelni?
Kérdi, mikor a napfény
álmából ébreszti.

Fehér szín sok árnyalata,
téli képnek áradata,
jéggel fedett patak tükre,
festőnek az ecsetjére.

Jéggé fagyott a kanális,
messzi van még a majális,
erdőfái meszelt szépség,
fenn az égbolt azúrkékség.

Vágyok meleg ölelésre,
hosszan tartó szeretetre,
szavaimmal gondoználak,
csókjaidra szomjaználak.