Unokatestvéremnek, Horváth Verának
 

Egy érem két messze néző lapja vagyunk
én csak írás lettem és te lettél a fej
halmozzuk salakunk és ontjuk aranyunk
én tollat koptatok te bűvölsz ecsettel

közös gyermekkor ifjúság és emlékkép
kapcsolnak össze és éremmé tapadnak
vonulnak előttünk árnyas seregszemlék
csillag szilánkjai rég kihűlt napoknak

a kerted ott északon is mediterrán
enyémet sorvasztják itt délen ciklonok
ki kellett vágnom kis elfagyott fügefám
te  a terméstől én magamtól roskadok

egyazon világ két keretes tükörben
ily komorrá miféle démonok tettek
tiéd foncsortalan enyém összetörten
miféle pénzverők préselik a lelket

az ecseted alatt fellángol a vászon
ha kesergek sírok komolyan nem veszed
gyengül a hallásom más a színlátásom
néha a földet sem vélem már kereknek

smaragd fű mélyvörös mályva az ég azúr
külön gondolkodunk de közösen látunk
mi senkit sem szolgálunk egyikünk sem úr
rokoni a vágyunk testvéri a gyászunk

miért kérdezem te a hogyant feleled
bizonyosság kételyek tévhitek hitek

2022. 01. 9.