Adventi levél

Mezei István

Tudom, hogy megkapom, sőt meg is kaptam már
Tőled, mi egy esendő, halandónak jár,
most odakinn alacsonyan delel a Nap,
adventi sugarak fürdetik arcomat,
az élet felemel, majd aztán leterít,
Te segítették, és elküldtél valakit
hozzám, lassul léptem, légy segítő botom,
ha néha elbotlom, beléd kapaszkodom,
gyengült a látásom és a térérzékem,
voltál az iránytűm összegyűrt térképen,
már rabjává váltam a süket falaknak,
félreértett szavak kínoztak, vallattak,
de látom, hallom, tán értem a lényeget,
itass át magaddal, ne rejts el lényedet,
add erőd másoknak, hogy elviseljenek
engem, mutasd meg nekik kegyed, türelmed,
lehet, mindent kérek, és mindez neked sok,
nem követelődzöm, csak szívből sóhajtok, 
hol tisztul a homály, hol sűrűk az árnyak,
hályogos szememmel egyre jobban látlak,
ha kísértnek démonok, és megroppanok,
 de akkor is , ott is veled vagyok, tudod, 
és meghallom azt, mi soha el nem hangzott,
érdemtelen kapom e nem remélt rangot,
sötét éjszakákban, zúgó rengetegben,
embernek ítélve fényedre lelhettem,
versem hála diktálta, szeretet szülte,
mert Karácsony költözött beteg szívembe.

2021. 11. 18.