Állj meg néha szentséges templomodban,
Amint az ember megállni vágy.
Ilyenkor csupán szíveddel láss,
S üresség legyen minden kincs karodban.
Állj meg néha, és szóra szót ne halmozz,
Csupán a csönd legyen éltetőd;
Hajts fejet némán az Úr előtt,
S mit innen elviszel, be csak ennyit hozz.
Állj meg néha, s mi zajos harc hagyd kívül.
Ott nagy ábrándok nem kellenek,
Mint tűnő, zajos nagy fellegek.
Szíveden csupán a csönd legyen, mi ül.
Állj meg néha szerény kis templomodban,
S várad legyen a perc, mit adott,
Feledve színes káprázatot.
A szent-üresség legyen kincs karodban!