Bakonyból emberes botját,
a mi Drávánk felé dobta,
hát így jelezte az őszidő,
hogy ő jön most sorra.
Hullik is a fák lombja,
leveleiket a szél hangosan,
durcásan korcogva kotorja,
míg nedvesség lenem tapasztja.
Ám ha látnád, az erdők
mily színes foltjai a tájnak,
sok fajta fa dacol és örül
még, szép zöld ruhájának.
Az égbolt színe oly őszikék,
tejszínhabos kis felhőcskék,
habár a Napot nem kell félteni,
tüzes sugara még bőrömet égeti.
Lenézek a partra, csak úgy
unottan kicsit kíváncsiskodva,
milyen most a Dráva őszikék vize,
ahogy mozgótükrét égboltnak mutatja.
Látod a Dráva partján ilyen az ősz,
még szerényen mulat nem olyan bősz,
de ha majd urasága iszik az újborból,
már nem lesz szelíd, szinte már tombol.
Alkonyodik - lám hogy elröppent,
ez a gyorsan tovatűnő pár óra a napból,
egy aranysakál távoli ordítását hallom,
otthon majd kibújok, az őszi kabátomból.
Írta-Varga István-Barcs-2018.09.11.
