Ledöntve a tető,
bár állnak a falak,
a régi kis házból,
még éppen hogy maradt.

Furcsa az udvar is,
hiányzik a nagy fa,
amely egész nyáron,
az árnyékot adta.

Maradék romokon,
ott egy áll egy öreg szék,
úgy tűnik én ültem,
azon még nem is rég.

Látom nagyapám,
az asztalnál ülni,
mesékkel tanított,
messzire repülni.

Messzire repültem,
már a régi háztól,
egy kicsi maradt is,
még a régi vágyból.

Tanítom repülni,
most az unokámat,
éppen úgy örülök,
boldog mosolyának.

Így tovább adhatom,
a régi meséket,
ez lesz majd kicsi szív,
legszebb örökséged.