Felült, keze remegett,
papucsába alig talált,
igazgatta eltekeredett,
pizsamájának nyakát.

Húzta a gravitáció,
nehezen emelkedett,
az ágy mellett zsebrádió,
reggeli zenét recsegett.

Kicsoszogott a kamrába,
zöld üvegét megemelte,
ránézett az aljára,
és kortyonként befejezte.

Ringlispílre ültettél drágám,
majd csomót kerestél a kákán,
mozi helyett vittél állatkertbe,
bezártál volna majomketrecbe.

De hát tőled nem ezt érdemeltem,
kínomban már letérdepeltem,
ekkor mutattál a naptárra,
április elseje van, Te drága.

-írta-Varga István-Barcs-2022.04.01.

Csak
nekem
ér sokat,
ha átölelsz,
így boldog leszek.
ekkor csiklandoz,
gyönyör engem,
érintés
ennyit

Mit takar ez a szó,
tán azt, mi nem is való,
képzeletet, fantáziát,
meséket, sok históriát.

Van, aki neveti,
van, ki szentül hiszi,
történetek, csodák,
megfoghatatlan világ.

Hamis és bizonyság,
álom és valóság,
néha-néha ellentmond,
néha pedig összeforr.

hosszú az út, míg célod eléred
keresed, kutatod, remélheted
felboríthatsz mindent magad körül
de feletted az idő csak röpül

érzed minden fájó mozdulatban
már nem vagy a régi hajthatatlan
már nem dob fel, mi régen izgatott
sok ember hiányzik, ki elhagyott

Elbújva poros padláson,
pókok nézik dolgait,
kever, rajzol mormogja,
érthetetlen szavait.

Hisz a varázs tudományban,
csakis neki sikerül,
mit kerestek más varázslók,
ő fejti meg egyedül.

Próbált aranyat csinálni,
járta a sok esőtáncot,
varázsitalt is kotyvasztott,
üveggömbbe csak ő látott.

Ott, a sarkon négy út összeér,
álltak páran csokor virágért,
fonott karkosarából kínálta,
napsütést, esőt félnapig állta.

Csokorba voltak kötve mindig,
keményített zöld selyem védte,
fajtától függően mindig páratlan,
ám mindig kézzel voltak szedve.

tele van a szám
csilingelő szavakkal
légy vidám kedves

veled álmodtam
harangvirágok nyíltak
csokorba szedted

lóbáztam lábam
leejtettem papucsom
egy felhőn ültem

amíg kerestél
a hátad mögé bújtam
pipitért fújtam

te megéreztél
megöleltél és az ég
virágba borult

orgona ágon
százegy rügyet számoltam
még picik voltak

feketerigó
ül somvirágos ágon
szemez a nappal

csak csendesen lépj
csengjen-bongjon a tavasz
halld lüktetését

március egén
Szűz Mária palástján
játszik a napfény

karom kitárom
pipiskedik száll lelkem
utánad vágyom

Otthonosan sétált a cica az asztalok között.
Az öregember ritkán tért be az étterembe.
De most oka volt rá.
Vendégül látta kedves barátját.

Alig vitte ki a pincér az ételüket,
a cica telve önbizalommal,
kényelmes, puha léptekkel,
megközelítette az asztalt.

Csak vidám és szomorú
fityfirittyekhez szólok
Fittyet hányok a világra
kortyoljátok szavaimat
kipottyantak a fejemből
tegyétek el batyutokba
jól jön egyszer szotyolával
latyakos betyáridőben

Mert az óra bizony ketyeg

Nem volt más nála,
csak pár szál virágja,
a járdán állva,
mosollyal kínálta.

Nem adom drágán,
az utolsó csokrom,
ne legyen árván,
ne kelljen már fognom.

Már hervadozott,
hogy szorongatta,
arca felragyogott,
mikor odaadta.

Gondoltam elhozom,
és életben tartom,
vagy lehet eldobom,
a következő sarkon.

A téli tájon fut a legvadabb ló,
Őrülten nyerít, vágtat ha hull a hó.
Lasszóval hiába kergeted loholsz,
Ha szemben jönnél téged is elsodor.

Alig látsz tőle hófelhők nyargalják,
Mindenhez a havat oda  tapasztják.
Az égi háborúnak ez  törvénye,
A környéknek megváltozik a.képe.

A mai ember nyitott elméjében,
Sok  információ. könnyen elférhet.
Rádió, televízió, internet,
Hozza a sok jó-rossz vegyes híreket.

Jelentőségük bennünk lecsapódnak,
Rájövünk, hogy sokszor ellentmondóak.
Lehet az egy kutatási eredmény,
Vagy életünkről alkotott vélemény.

Ha
együtt
majd ketten,
kéz a kézben,
boldog lesz jövőnk.
Így
várunk
szebb jövőt,
boldogságot,
és örök békét.

-írta-Varga István-BARCS-2022.03.30.