/Soproni emlék - 2014. Szívszanatórium/
Őszi avar teríti a földet,
Ragyog a nap, sétálni megyek.
Velem van a magány,
Hű társam, nem hagy engemet.
Levélszőnyeg közül kis virág virít,
Felém nyitja lila szirmait.
Oly kedves, oly hívogató,
Szívet, lelket boldogító.
Mintha mondaná a világnak,
Ő ellenszegül az elmúlásnak.
Ő dacol a köddel, széllel,
Kinyílik a kövek közt is, életre kel a fénnyel.
Ahogy nézem, szívem melegség önti el,
Nem szakítom le, szívem ünnepel.
Egy kis lila virág örömöt ad nekem,
Magányom már el is feledem.
S megyek utamon, még szellővel int felém,
Hogy találkoztunk, boldog voltam én.
Szirmaival győzött az őszi elmúlás felett,
Megörvendeztette szomorú szívemet.
Mosonmagyaróvár, 2015. november 14.
