Oly sokat jelent e két szó,
becsület-hűség,
életünk két fontos szava.
E szerint kellene minden embernek élni,
máshova el nem térni.
Ha becsületszavad adtad,
azt be kell tartani minden áron,
nem adhatod fel az adott szavad,
semmi áron.
Hűséggel tartozol elsősorban a HAZÁDNAK,
ahol születtél, nevelkedtél,

A január végi hideg hajnalokon,
amikor a dér csodálatos csipkével horgolta teli
a fák ágait és az ember dideregve csodálja 
ezt a természeti jelenséget.
A fűszálakon a megfagyott harmat 
gyöngyökként díszíti a fövenyt.
A természet csodálatos alkotóművész.
Még egy téli hónap van előttünk,
és lassan érezhetjük újra a tavasz leheletét.

Január közepén itt a karnevál.
Mindenki eljött, úgy biz ám.
Remekül el lehet vegyülni a tömegben.
Senki sem ismerhet meg,
hisz álarcot viselek.
Remek a hangulat, igazi báli kábulat.
Azt tehetem, amit csak akarok,
hisz nem tudja senki, ki vagyok.
Remekül érzem így magam, 
mert én vagyok a karnevál legjobb táncosa.

Telefonon hallom
hangodat, drága Fiam.
Lehunyom szemem,
látlak, mint gyermeket.
Kávém kortyolom.
Visszaálmodom
a régi fényeket.
Körülötted család,
négy gyermeked.
Gesztenyebarna szemed
a távolból is ölel, melenget.
Köszönlek ezerszer
Istennek.

2023. január 7.

Ízekre szedhetsz
Meghámozhatsz, mint egy almát
Összetörhetsz, mint egy diót
Apróra darálhatsz
Mikroszkóp alá tehetsz
Feloldhatsz vízben, alkoholban
Akkor sem tudod meg, ki vagyok
Mert az eszeddel kutatod kilétem
Szemeddel nézel engem

Mindenkinek van, kit féltsen.
Akit minden bajtól védjen.
Félteni szívét, óvni, védeni.
Örökké szeretni, ebben nem tévedni.
Szeretni életre, halálra.
Ha fáj a lába, gyógyírt keresni bajára.
Ha fáj a lelke, megölelni, hogy feledje.
Ha éhes, megetetni, legyen mindig mit enni.
Szeretni mindig, hogy érezze ő,
nekünk most is ő a nagy Ő.

Elmúlt az ősz, a szép karácsonyunk,
egy kis puha, fehér hótakaróra vágyunk.
Itt a van már a január,
a fák ágain didereg a napsugár.
Kérésünk teljesült, hó lepte be a januári tájat,
zúzmara csillog, amerre a szemünk láthat.
A háztetők hósapkát kaptak,
a kályhában a tűzre fahasábot raktak,

Farkasok járják az erdőt,
hallom vonításukat,
talán vadászni indulnak,
vagy keresik társukat?

Elhallgattak a madarak,
még az ág sem zörren,
nem hallom, csak a szellőt,
és sóhajtásom a csöndben.

Olyan, mintha béke lenne,
oly nagy a nyugalom,
hova lettek az állatok,
hiába fülelek, kutatom.

"Kiköthet majd végre, égnek hálát adva,"
bár imbolyog most a háborgó haboktól,
míg közben hajóját a vihar szabdalja,
s rettegve menekül a sziklafalaktól.

Sirályok hada kering vészjóslón égen,
vadászni halakra hívja korgó gyomruk,
s apró zsákmányok a habok börtönében
riadtan menekülnek, hol lesz a sírjuk?

Sóhajtott nagyot a tél,
megrázta a szakállát,
pár napra visszahozta
régi idők varázsát.

Oly tisztának tűnt minden,
betakarta a tájat,
ropogott cipőm alatt,
díszített sok faágat.

Hógolyózás, szánkózás,
most erről ábrándozom,
ezzel a kicsi hóval
gyermekkorom gyászolom.

Neked adom a szeretetem,
nekem nincs más egyebem.
Ez nekem a mindenem,
ezt most eléd én most leteszem.

Ha elfogadod, vigyázz rá,
ha nem kell, küldd vissza,
más örülne neki tán.
Szeretetet adni oly szép,

s ha viszonozzák,
boldog vagyok mindenképp.
Szeressünk hát emberek,
szeretet nélkül élni nem lehet.

Örülni kellene a legkisebb csodának,
a kövek között megbújó picinyke virágnak,
a napnak, mi nekünk ontja áldott sugarát
s simogatja megfáradt orcánk.

Örülni kellene, hogy mily szép kék az ég,
s hogy a bárányfelhők nem futnak szerte szét.
Örülni, hogy élünk, s van még mit remélnünk,
hogy szeretnek és szerethetünk.

A spirális fényt
megkerültük. Most újra
kezdődik egy év.
 

Mennyi harc van már mögöttem a semmiért,
harcoltam a távolért, az elérhetetlenért.
Most, hogy a remény csírája újra szívemben virul,
a harcom a világgal csitul.
Rám köszönt a végtelen,
s reményt ad a felcsillanó értelem.
Mennyi harc dúl a lelkemben,
s győz egy elfelejtett érzelem.
Gyors léptekkel jön a változás,

Szívembe markol a fájdalom,
a remény lassan bandukol.
Bár az idő szalad,
a lábunk  már lassan halad.
Még zeng a karácsonyi ének,
csillognak az esti fények.
Messziről szól egy gitár,
szívem ilyenkor úgy fáj.
Eszembe jut egy régi ígéret,
gitározol egyszer majd nekem.
A gitár hangja szívemig hatol,

Támadnak a nyugati, hideg szelek
Mint a harci riadó fújna
Kéményekben szól a harsona
Mi lesz veled ember fia
Gyermek fázik, mit tegyenek
Nincs meleg kabátja, cipője
Pedig szülei dolgoznak serényen
Kell a pénz lakásra, élelemre
Szegény gyermeket rázza a tél hidege

Szín hatalmával rám telepszik ' hosszú ősz. 
Végsőt hazudja a bújócskás nyár.
Lassan már csak emlék a kis szakadt kabát.

Bogarak hada az avarban szaladgál.
Benne lakna még régi napárnyék.
Szaladj, hogy érjed utol egy kedves percet