Titokzatosság a félhomályba,
tárgyak egymáson, vagy szétdobálva,
pókok szőtt hálójuk rejtekében,
kincsek a padlás egy szegletében.

Kidobni sajnált, még használható,
felhozta száz éve öregapó,
majd róluk később elfeledkezett,
a padlásra már nem merészkedett.

Dolgom van elvégzendő,
de talán még várhat,
még előtte befejezek,
inkább tizenhármat.

Nyögvenyelős, halogatós,
nem szeretem munka,
rakosgatom gondolatban,
jobbra, aztán balra.

Végül mégis neki kezdek,
csípje meg a kánya,
hamar gyorsan el is végzem,
elfeledem mára.

Tenger parton de jó lakni,
friss levegőt szippantani,
homok padkán táncolgatni,
kedvenc nótám dúdolgatni.

Vizes homok cuppanása,
hullámoknak morajlása,
ritmust kap a láb mozgása,
vibrál a fény napsugárban.

Átölelem két karommal,
kicsi szívem nagyot dobban,
azt súgja, hogy járjam gyorsan,
sellőlány sem tudná jobban.

Kicsit csípősek a kora reggelek,
kabát nélkül még el nem indulhatok,
arcomon érzem a harmatcseppeket,
május hova lett a szép tavasz dalod?
Várom a nyarat hozó langyos esőt,
a lágy szelet, a fülembe suttogót,
a virággal teli illatos mezőt,
a döngicsélős, dallamot dúdolót.
Égig érő díszített májusfákat,
a kerítésen átnyúló orgonát,

Meghasadt szívek sokasága tolong boldoságot remélve,
Isten kegyelmében bízva, a remény csillagában lelt hit erejével!
Cikázva jő az esti fény,
ontja messzi csillagok fénylő erejét
a sötét szobákban kuporgó, szorongó depressziós egyedül ül,
társ nélkül maradt emberek fájdalmas, szebb életet remélt lelkeire.
Még a remény illanó lepkeszárnyon

Első találkozásom az elmúlással

Május első vasárnapján,
Köszöntelek édesanyám,
Piros rózsákkal kezemben,
Boldogságban, szeretetben.
Megölellek, csókot adok.
Mindörökké hálás vagyok,
Szerető gyermeked lettem

Muzsikált a tücsök vígan,
dolgozott a hangya,
vígan hordta a morzsákat,
ahogy szólt a nóta.

Te vagy nekem a minden,
a szivemben csak Te vagy,
más kincsem sincsen!
Álmaim álma,
az életünk repülőszőnyegén szállj velem,
kérlek gyere, hogy érezd a végtelent,
a tejszinhabos felhők fölött a kék eget,

Ébredj Világ,
mi lesz velünk?
Meddig kell még szenvednünk?
Ébredj Világ,
össze kell fogni,
s mindent megtenni,
hogy változzon, s megmaradjon
e földi lét, hol élni szép!

Ébredj Világ,
a környezetedre nagyon vigyázz,
mert ha nem teszed,
a szenny ellep
és ez lesz a végzeted.

Sikerült meglepned újra drága múzsám,
egy újabb gyönyörű képed került hozzám,
beléd lehet szeretni, tagadni sem tudom,
bárcsak lennék fiatalos vidám kujon.

Küldetnék érted, fedett hintót lovakkal,
a bakon egy vén megbízható kocsissal,
pompás dácsámba akkor oda hoználak,
hűtött pezsgővel boldogan fogadnálak.

Májusi illat borítja a tájat,
Boldogan megújul az illatárban.
Trilláznak vígan az égi madarak,
Élvezik a fényt hozó napsugarat.

Ahol csendet a szél töri meg,
sziklák felett bondoros felleg,
szírt alatti padon a magány,
ott az ember oly kicsi parány.

Sziklás hegyeken is erdőrengeteg,
sokszor lecsap rájuk, vihar fergeteg,
melyiknek gyökere kapaszkodni képtelen,
tövestől kitépi, sajnos az védtelen.