Zord szél süvít, rázza a fákat, az ablakot,
úgy várunk már egy szép tavaszi napot.
Szívünkben még néha-néha felpezsdül a vér,
a tavasz illata mindig hoz új reményt.

Mondd, kedvesem, szeretsz-e még?
Hajunkban egyre több a hófehér,
szemünkben is opálos már a fény.
Mondd, kedvesem, szeretsz-e még?

Alkonyi Nap Drávába ment nyugodni,
egy Barát szíve megszűnt dobogni,
hatvanöt év mi kötötte sorsuk,
volt mikor daltól rekedt a torkuk.

Kalákában egymást segítették,
házaikat is így építették,
vert kútból sikeresen vizet nyertek,
életükben sosem voltak restek.

Egyik TÁRSUNK égi mezőkbe költözött

ez a hír engem is mély fájdalommal töltött.

Éltető sugarakat küld a Nap, mi lehet mérgező,
önmagának dolgozó kéz, sokszor nem haszonélvező,
szorgalmas ember gyűjt vagyonokat, vagy épít házakat,
ám búcsúzáskor mindent itt hagy, ahogy jött úgy távozhat.

Eltelt hét tartalmas év
Ülök mégis tétlenül
Naponta eszemben vagy
Várlak reménytelenül.

Sétálnak tovább az évek
Mígnem időnk lejár
Egy csoda, hogy voltál
A szívünk egybe nőtt régen már.

Moszkva, 2022. április 15.

Kétfilléres emberke aki vagyok,
néha belém marnak fehérje halmazok,
torkomból ha szakadnak is panaszok,
kérni nem fogok tőletek, csak adok.

Ha öröm ér, mond hát kivel oszthatom,
ó mennyire próbáltam, elmondhatom,
unott közömbösség volt sokszor válasz,
kit keressek, Istenem kit ajánlasz.

Szabadon

Befoltoztam lyukas tetőmet,
hogy ne lássam a repülőket,
most nem látom a csillagokat,
sem az égi viharokat.

Felhőkön égbe kell szállnom,
bár hideg van, nagyon fázom,
vonzanak bűvös mágnesként,
mert hiányoznak esténként.

575575

A sirató tél fagyott hóval takargat.
Fehér lepelben a haldokló táj.
Jégvirágos ablakok néznek dermedten,

táncukban mattul az üveg s a kinti táj.
Siető esték, pinceajtó, zár.
Csikorog a rozsdás kulcs, vad dülöngélés.

Hamis az ének. A puha hó tetején
úttalan utak, vakít a fehér.
Amerre még csak ellátsz, dalol sok legény.

Ha uralkodni akarsz, a népen
vedd el ünnepeit, a múltját.
Töröld ki a hazaszeretetét,
s ne kötelezd a nagy tanulást.
A tanulatlant idomítani
könnyebb, adjál kezébe cirkuszt.
S ki hazugságon nevelődött
Nem ismeri fel a himnuszt.
Így éltünk a kommunizmus alatt,
s az új nemzedékek, nem, értik
mi itt a probléma, s az akarat

Hideg ráz, hiába forró a tea,
nem lennék jó eszkimó az igluba,
ágynak döntött, makacsul kitart,
nem kívánok se ételt, se italt.
Fuldokló, irritáló köhögésem,
az álom lenne a menekvésem,
de nem hagyja, még nem engedi,
meg kell vele reggelig küzdeni,
a hajnal még ücsörögve talál,
beintek neki, itt nem versz tanyát.