Ó, Te szegény bohóc,
Látom, szomorú vagy.
Kinek nyújtod csokrodat?
Arcod festett, könnyed pereg,
Az idő már megint elbánt veled.

Virágaid nyújtod bánatosan,
Porond szélén szomorúan.
Csokrod nem kell, adhatod
mind hiába!
Bús lelkedet senki nem szánja!

Állj fel bohóc, megint talpra!
Sebeid idő majd begyógyítja.
Őszinte szíved nem kell már senkinek,
Mosolyogj, mintha nem fájna neked.

Porond szólít, van még időd,
Addig kergesd el a szomorú felhőt.
Mosolyodat más is várja,
Légy a közönséged csalogánya!

Énekelj, vagy bolondozz,
Csak fájó könnyet ne hullajts,
Hozz örömet, ne bánkódj!
Mert ha jó kedved nem mutatod,

Festett arcod sem ragyog.
Eljön egyszer, akit vártál!
Két karoddal magadhoz zártál.
Virágaid szerte szórod,
Fájó szíved megnyugtatod.

Mosonmagyaróvár, 2015. december 1.