szo 03/16/19
Mezei István
Állítólag termelnek újra a gyárak,
az árnyak, árnyékok nem tűnnek el sosem,
levelet írnék az égbe egy madárnak,
elnyelte tollamat kilyukadt bélésem,
hiányzott belőlem, harag, gyilkos ösztön,
még a féregnek sem kívántam halálát,
nem is kell már többé szépen kiöltöznöm,
kivágva köröttem gyümölcsös családfák,
|
Nem a búcsúk, nem felvonulások,
Orgonás kapu, ahol Édesanyám várt
Az óvodából, hol apám sírt ásott
Első kiskutyámnak, hol szilvalekvárt
Főzött Nagyapám, zamatot, ízeket
Haldokló fák alatt kavart kanala,
A koromtól kormos, örök szent helyek
El nem sírt könnyektől bennem áztatva.
|
Szonett 6l.
Sötétség hátrál a friss színek elöl,
A víz párája feszíti mellkasom,
Tűző Nap bizsereg fáradt vállamon,
A hideg küzd, de a harc lassan eldől.
|
Egy öreg költőnél nincs nevetségebb
|
La Dolce far Niente
Botcsináltán, sután, amatőr módra,
Megpróbáltam én is a lehetetlent,
Ráleltem a végső konklúzióra,
Ki itt született, az már marad itt lent.
|
sze 02/27/19
Mezei István
|
szo 02/23/19
Mezei István
|
|
sze 02/20/19
Mezei István
Szavad és tetted mennyei manna,
vénen megyek Hozzád, vízpartra,
mielőtt a föld is eltakarna
engem, öleljen hálámnak karja,
legyen a hajad szőke vagy barna,
Tőled meleg lelkem szalma-alma,
a sors hozzám sokszor volt goromba,
kezedben az életadó alma,
az időknek karma, mit bölcs karma
döntött rólam feléd sodorva,
|
Amikor Rád nézek félve titokban,
a megszokott nyugalmam rögtön elhagy,
felgyorsul pulzusom, a szívem dobban,
mert Te nekem a legszebb teremtmény vagy.
Könnyedén lépkedsz tavaszi pázsiton,
felizzik Tőled bús, szerelmes lelkem,
csak a bőrödről, ajkadról álmodom,
nélküled eddig nyugalmam nem leltem.
A bú, a szenvedés nyomban elenyész,
|
Korholod sorsod, nem visz már semmire,
Mert rád csordult a tény, az ájult törvény,
Vagy a véletlen, kiszolgáltatott lény
Az ember, semmivé foszlik vak hite.
A végzet ellen vesztes szélmalomharc
Lázadni, örvendj a múltad napjain
Bele törődve, és ne kérjed senkin
Számon, siker helyett, mért jött a kudarc.
A végén nem marad másnak sem egyéb,
|
Miért is indulnék, és hová mehetnék,
Visszatart, nem enged egy láthatatlan fék,
Itt volt, és van minden „hívem, kapcsolatom”,
Vadkacsát etetek koplalós partokon,
Izmos vadkanokkal komázok, esténként
Csörtetnek, taposnak hozzám széles ösvényt,
E társaságból csak károm van, nincs hasznom,
Feltúrja kertem malacos komaasszony,
|
Fodor András, Kossuth-díjas költő emlékére, aki Kaposmérőn született, Kaposvárott és Budapesten tanult. Fonyódon még ma is áll a villája, és szeretettel telve vallotta magát mindig itteninek.
|
sze 02/06/19
Mezei István
Sosem volt szerencsém, jó lapjárásom,
Fortuna kegyeit hiába várom,
de csodás nyarakból vettem ki részem,
a szépségük, melegük még ma is érzem.
Sok pénz hatalom sem jutott énnekem,
attól még valahogy szól az énekem,
a legtöbb barátom már rég meghalt,
ezért írok néha oly keserű dalt.
|
|
|
szo 01/26/19
Mezei István
Bánatrácok és mélyülő barázdák
Homlokodon, szemed búját nem tudom
Megszokni, néha vigasztal az álom,
Várom az enyhet, az emberi csodát,
|
Kétségek szonettje
Attól féltem, tehetségtelen vagyok,
Mert kétség kísért, béna kishitűség,
Éjben bolyongtam, csak a csillagos ég
Biztatott, oldották búmat friss
Habok.
Magam oktattam, ástam az alapot,
Nagyok mutatták, hol a kezdet, a vég,
A harmóniát, hogy gyógyít a szépség,
Mit szegény fajunk az Istentől
Kapott.
|
|
Furcsa dolog az emlékezés,
Mondtad, óvónő és édesanya
Leszel, de másnak ez kevés,
Kiesett kezedből a játék baba
|