Sosem volt szerencsém, jó lapjárásom,
Fortuna kegyeit hiába várom,
de csodás nyarakból vettem ki részem,
a szépségük, melegük még ma is érzem.

 Sok pénz hatalom sem jutott énnekem,
attól még valahogy szól az énekem,
a legtöbb barátom már rég meghalt,
ezért írok néha oly keserű dalt.

Sosem volt pártfogóm, sem mecénásom,
kertem rögeit ezért magam ásom,
szerény a termés, kevés az eredmény,
csoda, hogy csírázik bennem még remény.

Akikben bíztam, sokszor cserbe hagytak,
kitettek hidegnek, dermesztő fagynak,
ígéret és csábítás volt temérdek, 
nyugalmat már csak magamtól remélek.

Mástól én többé már semmit sem várok,
az emberek között mély sötét árok,
sajog a szív, de felfogja a tudat,
égnek, omlanak mögöttünk a hidak.

 Az ember sosem elégedett boldog,
 az tölt el örömmel, mit én megoldok,
pártok, klikkek és rabló kartelek,
kinyitom záram, magam útján megyek.

Fényben árnyék kísér, sötétben a Hold,
Egy kéz vezet, tálán, megtudom, ki volt.  

2019. 02. 02.