La Dolce far Niente

Botcsináltán, sután, amatőr módra,
Megpróbáltam én is a lehetetlent,
Ráleltem a végső konklúzióra,
Ki itt született, az már marad itt lent.

Tán a bagoly- bölcsesség kellett volna,
 Találjak napot, vagy kedvező időt,
 Róka-furfang, teknős páncél hiányzott,
 Sorsomról sokszor méltatlanság döntött.

Lehet, nem volt tervem, kitűzött célom,
Csak vitt az önkifejezés varázsa,
Bája, ha magam mással is megosztom,
Nem vertem vasam, nem égtem hiába.

Pár lépés homoknyom talán megmarad,
Kinyitom kedves, rozsdamart kalitkám,
Majd befogok egypár kivesző madarat,
Szólók is hozzájuk, de csak nagy ritkán. 

Véget ért egy korszak, kedves epizód,
Olvasok ponyvát, szédült lektűröket,
Nem várok többé már vigasztaló szót,
Hadd, fagyjon arcomra pára, lehelet.

Homály, ellenállás, vagy a rideg közöny,
Melytől félre teszek papírt és tollat,
Önmagam többé már le nem körözöm,
Elég lesz nékem még pár szürke holnap.

Vibráló délibáb hiába csal, hív,
Ígéret-felleg savas esőt facsar,
Jóhiszemű voltam és sokszor naiv,
A párnám fűtenger, takaróm avar.

Jöjj, ülj mellém termékeny semmittevés,
Te, azúrkék La Dolce far Niente,
Bár kincsem nem mesés, szerényen kevés,
Féltve rakosgatom szalma fészkembe.

2019. febr. 28.